Közlekedés

2023.03.31. 13:35

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak – ennyien vezettek ittasan

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai húsz ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenkettedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Pushish Images

A rendőrök a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A vármegye útjain 2023. március 20-a és március 26-a között 58 közúti közlekedési baleset történt, ebből öt esetben ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor húsz ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna – írja a Police.hu.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában