2023.02.02. 17:30
Mindent tagad a férfi, aki az ügyészség szerint szándékosan hajtott rendőrautónak Miskolcon
Előkészítő ülést tartott csütörtökön a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2022 márciusában frontálisan nekiütközött egy őt megállítani szándékozó rendőrautónak Miskolcon a Kiss Ernő utcán. Az ügyészség tett mértékes indítványt, az az „megajánlott” egy büntetési tételt a vádlottnak, ha beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalási jogáról, azonban F. Balázs mindenre nemet mondott.
Így tört össze a rendőrautó a miskolci balesetben
Forrás: Magyarország Ügyészsége
A vádirati tényállás szerint a vádlott az egyik ismerőse hozzátartozójának tulajdonában lévő autót vezette a baleset éjszakáján, amelyről tudni vélte, hogy azzal korábban már konfliktusba kerültek a rendőrséggel. Egy esetleges intézkedésből a vádlottnak problémája származhatott volna, mivel érvényes vezetői engedély nem volt nála. A vádbeli estén a terhelt két ismerősét fuvarozta, amikor Miskolcon a Hideg sornál ellenőrzést végző rendőrök egyike felismerte a járművet, amelyet néhány héttel korábban megállásra intett, azonban a gépkocsi vezetője kikerülte és elhajtott. Emiatt a rendőrök követni kezdték a vádlottat, aki sebességét növelve menekülni kezdett. A rendőrök megkülönböztető jelzést használtak és erősítést kértek. A vádlottal ellentétes irányból közeledett a másik rendőrautó, amely szintén megkülönböztető jelzést használt, illetve kissé balra kormányozva, oldalát mutatva jelezte a vádlottnak, hogy meg kívánják állítani. A hatóság tagjai azonban látták, hogy a vádlott nem fog megállni, ezért visszatértek saját forgalmi sávjukba, lassítottak, hogy megforduljanak és kövessék őt.
A vádlott azonban tovább növelte sebességét és a rendőrautó felé kormányzott, 120 km/h-val hajtott egyenesen felé, majd vészfékezni kezdett, de a maga által előidézett veszélyhelyzetet már nem tudta elkerülni és frontálisan a hatósági gépkocsinak ütközött.
A baleset az egyik rendőrnek maradandó fogyatékosságot okozott, másikuk 8 napon túl gyógyuló, súlyos töréses sérüléseket szenvedett, illetve a vádlott utasai is megsérültek.
![](https://cdn.boon.hu/2023/02/EqNY667-iqQ5juFdrvRdBHi7Ui-GzzkQlz96c21_ijI/fit/1200/898/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY2ZWZhMGFmZTg4MTRjYjU5YWQwODMxY2U1NjU2Yzlm.jpg)
Három vádpont
Az előkészítő ülésen, melyen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség képviselője is jelen volt, a vádhatóság képviselője még azzal egészítette ki a vádiratban foglaltakat, hogy egy lengyel rendszámú autóról volt szó, melyet a vádlott úgy vezetett, hogy magyar jogosítványa már nem volt, a svájcit pedig elhagyta. Az ügyész szerint F. Balázs látta, hogy az ellenőrzést végző rendőrök az autójukhoz futnak és utána indulnak, ezért gyorsítani, menekülni kezdett. Megkülönböztető jelzést használva üldözték, és a szemből érkező rendőrautó is oldalra hajtott, hogy láthassa a sofőr a rendőrségi matricát az autó oldalán. A vádlott azonban gyorsított, átlépte a záróvonalat a szembe sávba, majd amikor vészfékezni kezdett, már nem tudta elkerülni a saját maga előidézett veszélyhelyzetet. Kiszállt az autóból és elfutott a füves területre, innen jött elő később a rendőrségi felszólításra. A rendőrautóban a két rendőr több sérülést is szenvedett, egyikük főként töréseket, míg a másikuk belső sérüléseket, amely miatt több belső szervét, annak egy részét el kellett távolítani, ezek maradandó sérülésnek számítanak. De a vádlott két utasa is 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
![](https://cdn.boon.hu/2023/02/eht-OFzcadEakzMoPu-vPXnGyDx8LE9Tkml9Dj7-h54/fit/1200/677/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YTg4OWYyODZiZTRlOTA5ODJiZmRhY2ZmZWU1ODE4.jpg)
Ezért az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti veszélyeztetéssel, hivatalos személlyel szembeni erőszakkal, és négy rendbeli segítségnyújtás elmulasztása általa okozott veszélyhelyzetben vádpontokkal vádolta meg F. Balázst, és 8 év börtönben eltöltendő szabadságvesztés, 6 év vezetéstől eltiltás és, 8 év közügyektől eltiltás büntetést ajánlott mértékes indítványként, ha a vádlott lemond a tárgyaláshoz való jogáról és beismeri a bűnösségét.
Másképpen emlékszik
F. Balázs azonban egyik vádpontban sem ismerte el a bűnösségét, és a tárgyaláshoz való jogáról sem mondott le, illetve röviden vallomást is tett. Eszerint Szolnokon voltak születésnapot ünnepelni a két utasával. Állítása szerint, amikor a Hideg soron haladtak nem tudta miért szaladtak a rendőrök az autójukhoz, nem tudta, hogy őt akarják üldözni, nem is látta, hogy utána mentek volna. A szemből érkező rendőrautó átment az ő sávjába, ekkor levette a lábát a gázról és áttért a szembe sávba, hogy elkerülje az ütközést. Azonban a rendőrautó visszatért abba a sávba, és hiába fékezett nem tudta elkerülni az ütközést. Látta, hogy mindenki mocorgott az autókban, viszont nem találta a telefonját, azt kereste amikor kiszállt, majd amikor nem találta, akkor visszatért az autóhoz.
![](https://cdn.boon.hu/2023/02/46xS5JHomln3IeuFM2fGv_aIW9GbxBKalANtEEXf9no/fit/1200/601/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFhYjAxOGZjYzBjOTRjN2RiNDljYjJmODNiMjdhOWM0.jpg)
Mivel tehát nem állt fenn a törvényi feltétele, hogy az előkészítő ülésen határozat szülessen, így dr. Tóth Zsolt bíró jelezte, hogy kitűzi tárgyalásra az ügyet, méghozzá március 30-ra. Az ügyész fenntartotta a vádat, míg a vádlott ügyvédje indítványozta a bizonyítási eljárás során a közlekedési szakértő személyes meghallgatását, mivel véleménye szerint az sok mindenre választ adhat.
Az ügyvéd részéről arra is elhangzott indítvány, hogy nyomkövető használatával házi őrizetbe kerülhessen a vádlott, hiszen már majd egy éve van letartóztatásban, az ügyész azonban az előzetes letartóztatás fenntartását javasolta. A bíróság elutasította a védelem indítványát, mint dr. Tóth Zsolt indokolta, a súlyos bűncselekményre, és a megismert mértékes indítványra tekintettel az előzetes letartóztatást tartja indokoltnak.
![](https://cdn.boon.hu/2023/02/Q8D2AXhfAfugTC_yobDzR4089IEYe7Dj4mvWPGsFEdc/fit/1200/1604/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwNTc0Zjg5NjlhZDQ4YzliN2I3MDQwODAxYzg1M2U0.jpg)
A bíróság még arra is lehetőséget adott, hogy a tárgyalásra egyébként bilincsben, vezetőszárral érkező vádlott szót válthasson az édesanyjával, aki szintén jelen volt az előkészítő ülésen.