Lopás

2023.01.09. 12:30

Hamar horogra akadt a horgászfelszerelés-tolvaj

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki Arlón két helyre is betört, és horgászfelszereléseket, köztük szákot is ellopott.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság Borsodnádasdi Rendőrőrse egy 29 éves arlói férfival szemben. A gyanúsított 2022. december 26-át megelőzően betört az arlói tónál egy bérelt horgászházba, illetve egy közeli hétvégi házba. A férfi mindkét helyről horgászfelszereléseket tulajdonított el, összesen mintegy 400 ezer forint értékben.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bejelentéseket követően a rendőrök azonosították, elfogták, majd 2023. január 5-én gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A nyomozás eredményeként a sértettek visszakapták az ellopott felszereléseiket – írja a police.hu.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában