Zaklatás

2022.12.07. 13:30

Telefonon zaklatta a sárospataki ügyvédnőt

A felbőszült férfi ügyvédi praxisa lehetetlenné tételének kilátásba helyezésével kívánta megfélemlíteni a nőt.

ÉM

A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat egy férfival szemben, mely szerint a férfi még 2003-ban mint adós, kölcsönszerződést kötött a szüleivel, ennek biztosítására ingatlanjaira jelzálogjog bejegyzés történt. Ezen szerződést egy ügyvédnő készítette és jegyezte ellen.  

Néhány évvel később a szülők töröltették a jelzálogjogot, azonban a földhivatalnak e tárgyban küldött értesítéséről a vádlott – állítása szerint – egyrészt 2019-ig nem szerzett tudomást, másrészt – alaptalanul – arra a következtetésre jutott, hogy az értesítés elmaradása az ügyvédnő mulasztására vezethető vissza.  

A vádlott emiatt 2021. nyarától 2022. július 16-ig  rendszeresen megjelent Sárospatak belvárosában azon a helyen, ahol a továbbra is ügyvédi gyakorlatot folytató nő az édesanyját látogatta, és az utcán a nő felé kiabált, valamint az öklét rázta.  

A férfi ezen túlmenően 2022. május 27. és augusztus 2. között 38 esetben felhívta a nőt, illetve 55 esetben sms üzeneteket küldött, melyekben a sértettet ügyvédi praxisa lehetetlenné tételének kilátásba helyezésével kívánta megfélemlíteni.  

A sértett a vádlottal szemben zaklatás miatt magánindítványt terjesztett elő. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátást indítványozott a bíróságnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában