A végzés végleges

2022.07.13. 14:30

Letartóztatásban az idős nőt fojtogató, majd őt kirabló miskolci férfi

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.

Shutterstock/illusztráció

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2022. július 7-én nagymamájával és annak két barátnőjével Szirmabesenyőben tartózkodtak, amikor a sértett megkérte az általa gyerekkora óta jól ismert férfit, hogy segítsen neki a mobiltelefonján az órát átállítani. A gyanúsított a telefon nyomkodása közben megtudta a sértettől születési dátumát, mely adat birtokában a sértett netbank alkalmazásán keresztül nagyobb összeget utalt át egy ismerőse számlájára, később pedig a telefont visszaadta az asszonynak. Az idős nő csak az eseti órákban, otthonában észlelte az utalási tranzakciót, melyet követően megpróbálta felhívni a férfit, illetve üzenet útján is igyekezett kapcsolatba lépni vele, de nem járt sikerrel.

Másnap a reggeli órákban a gyanúsított megjelent a sértett nő miskolci lakásán, ahová az beengedte, bízva abban, hogy a gyanúsított az előző napon történtek miatt magyarázattal szolgál neki. A terhelt ismét a sértett telefonját követelte, a nő azonban ennek nem engedett. A férfi válaszul fojtogatni kezdte a nőt, elvette telefonját, távozott a helyszínről, majd ismételt tranzakciót kezdeményezett.

A terhelt cselekménye alkalmas lehet rablás, valamint csalás bűntettének megállapítására, amelyek együttesen akár 11 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetőek.

A bíróság álláspontja szerint a kiszabható szankció mértéke miatt, illetőleg arra a tényre figyelemmel, hogy a cselekmény elkövetése után a gyanúsított nem tért haza a bejelentett lakcímére, ismeretlen helyre távozott, valamint a hatóságok elől elrejtőzött, megalapozotton fennáll esetében a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményei sem ellensúlyoznak. Tekintettel arra, hogy a sértett személye és lakóhelye ismert a gyanúsított előtt, tartani lehet attól is, hogy a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné, meghiúsítaná a bizonyítást. Megalapozottan feltehető továbbá, hogy a férfi szabadlábon maradása esetén újabb bűncselekményt követne el, ezért a bíróság 2022. augusztus 13. napjáig elrendelte a letartóztatását.

A végzés végleges - közölte a Miskolci Törvényszék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában