Áremelkedés

2022.11.21. 18:00

Ennyibe kerül a karácsonyi hal az idén

Az aszály és az emelkedő költségek a halágazatot is sújtják. A magyar haltermelők azonban önkéntesen korlátozzák a kivitelt, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű hazai hal legyen itthon az ünnepi asztalokon.

Petri Nóra

Várhatóan lesz elég hal karácsonyra

Fotó: Csapó Balázs

- Nálunk a halászlé alap, nincs karácsony halászlé nélkül – nyilatkozta Somosné Bán Kinga, aki unokáinak lillafüredi pisztránggal is készül ilyenkor. 

Nagy Botondéknál idén valószínűleg nem lesz hal. - Nem veszünk halat. A gyerekek nem is szeretik annyira, meg őrülten drágul, ezért még meggondoljuk – mondta. - De egy jó rácpontyot biztosan eszünk nagymamáéknál! - tette hozzá.

- Idén soha nem látott károkat okozott a halgazdaságokban az elhúzódó aszályos időjárás, hiszen nem jutott elég víz, illetve csapadék a halastavakba – összegezte elöljáróban szerkesztőségünknek Sziráki Bence, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) ügyvezető igazgatója.

Sziráki Bence ügyvezető igazgató, Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet
Fotós: Knap Zoltán

Halastavak és a pengeél

- Már télen és tavasszal is komoly problémát okozott, hogy nem hullott elég hó, illetve eső, így sok haltermelő fel sem tudta tölteni a halastavait – mondta Sziráki Bence.

A szakember szerint mindez a völgyzárógátas halastavakat is jelentősen érintette, amelyek gazdálkodásához a csapadékvíz elengedhetetlen. Az Alföldön, ahol körtöltéses halastavakat üzemeltetnek, ott valamivel kisebb volt a probléma szerinte, mert a különböző csatornarendszereken keresztül a folyókból folyamatosan tudták pótolni az elpárolgó vízmennyiséget. 

- Ugyanakkor ők azért kerültek komoly bajba, mert az ukrán-orosz háború következtében elszabaduló energiaárak miatt nagyon megdrágult ez a fajta vízutánpótlás. Hiszen elektromos árammal és gázolajos szivattyúberendezésekkel tudták pótolni az elpárolgó vizet. Sokkal drágább volt ezeket üzemeltetni, mint tavaly. A völgyzárógátas tavaknál ugyan gravitációs úton érkezett a víz, viszont ott nem jött utánpótlás. Így mindkét típus megsínylette ezt az évet. További gondokat okoztak az egyéb üzemeltetési költségek, köztük a takarmányár-robbanás, a szállítás drágulása, a közszolgáltatások és az eszközök beszerzésének a drágulása, nem beszélve a munkabér növekedéséről. Ezek arra késztették a haltermelőket, hogy árakat emeljenek, hiszen ha ezeket nem érvényesítenék, akkor tönkremennének. Így is nagyon sok haltermelő „pengeélen táncol”, mert küzd, hogy túlélje ezt az évet.

Karácsonykor lesz elég hal

Ugyanakkor még mindig nagy potenciál van a magyar haltermelésben Sziráki Bence szerint. 

- Hiszen évente 5-6 ezer tonna élő halat exportál Magyarország. Azért pedig, hogy a hazai piacot ellássák a magyar haltermelők, önkéntesen korlátozzák az exportot. Tehát elsősorban a hazai piacokra szállítanak ebben a szezonban. Ezt azért teszik, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű hazai hal legyen itthon az asztalon – hangsúlyozta az ügyvezető.

 

Ez drágult a legjobban

A KSH havi bontású statisztikája folyamatosan közli az élelmiszerek, köztük a halak átlagos, kilónkénti fogyasztó árát. Ebből a szempontból a legkirívóbb adat az a 42 százalékos növekedés, ami egy év alatt a ponty szelet, illetve a pontyfilé kilónkénti árát mutatja. Amíg tavaly októberben 2520 forint volt a pontyszeletek kilókénti átlagára Magyarországon, addig idén októberben már 3580 forintot kellett fizetni a szeletelt vagy filézett pontyért kilogrammonként.

Hal és paradicsom

- Azt gondolom, hogy akár a pékárukat nézzük, akár más élelmiszerféleségeket, a hal fogyasztói árának változása nem kirívóan magas. Követi a többi élelmiszer drágulását, ami leginkább a növekvő imputanyag-árak miatt van. A hal ebben az esetben nem kirívó, valóban magas ez a szám, de nem drágult jobban, mint bármelyik élelmiszer. Ha bármelyik multiban megnézzük, 1600 és 2500 forint között találunk egy kilogramm paradicsomot, ugyanakkor ugyanabban a multiban az élő pontyot 1700 forintos kilónkénti áron lehet megvásárolni. Azt gondolom, hogy a hal még mindig nem luxuscikk, az emberek meg tudják fizetni. Ha a paradicsomot meg tudják venni, akkor ezt a biológiailag nagyon értékes élelmiszer talán nem is olyan drága – emelte ki Sziráki Bence.

Kedvencünk a ponty

Magyarország az Európai Unióban a harmadik legnagyobb pontytermelő ország. Az ügyvezető az árak várható alakulásáról is beszélt. 

- Karácsonykor 1700 és 2 ezer forint közötti kilós áron juthatnak majd élő pontyhoz. Ugyanezt szeletelve 3500 és 4 ezer forint között kaphatják meg kilogrammonként. A másik legnépszerűbb halunk az afrikai harcsa ára - ami általában filézve kerül a fogyasztókhoz-, kilónként 3 800 és 4 200 forint között fog alakulni – ismertette.

Kilátások karácsony után

Sziráki Bence szerint ha több csapadék érkezik az országba és elindulnak jövőre az operatív program új felhívásai, akkor az ágazat ki tud ebből a válságból lábalni. 

– Nagyon bízom benne hogy a kormányzat érzékeli ezt a problémát, és akár a sertéságazat, akár a baromfi ágazathoz hasonlóan pénzügyi segítséget nyújt, ami egyébként részben már meg is történt. Hiszen a halgazdálkodás is bekerült abba a körbe, amelyben 3 százalékos hitelt tudnak felvenni a gazdák, akik az aszályban érintettek voltak. Ez is egy átmeneti, időszakos segítség, ami elérhető. De fontos, hogy jól sikerüljön a karácsony, legyen elég csapadék és elinduljon a magyar halgazdálkodási operatív program plusz. Ha ez a három működik, akkor az ágazat talpon fog maradni – hangsúlyozta Sziráki Bence.

Halak térképen karácsonyra

Minden évben december elején a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet interaktív térképet készít, ahol a fogyasztók meg tudják keresni a hozzájuk legközelebb eső termelői értékesítési pontot. Ilyenkor egy tógazdaság, egy halfeldolgozó is nyit ideiglenes halértékesítési pontokat, ahol kedvezőbb áron juthatnak halhoz a fogyasztók. 

- Ezek megkeresésében segít idén december 10-e után újrainduló portálunk, a www.halpentek.hu - ismertette az ügyvezető. Sziráki Bence, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója a Lillafüredi Pisztrángtelepet is figyelmébe ajánlotta azoknak, akik helyi termelőtől szeretnének halat, a többi között pontyot vagy pisztrángot vásárolni. Ez utóbbi termelő is szerepel majd a szakmai szervezet keresőportáljának ajánlásában.

Mivel az élőhalak kilónkénti ára jóval alacsonyabb, mint a filézett vagy a szeletelt, ezért a szakmai szervezet a háziasszonyoknak is szeretne segítsége lenni. 

– Sokan ódzkodnak attól, hogy élő halat vegyenek. Halpéntek kampányunk ebben is segítséget nyújt, hiszen elérhetőek a videómegosztó portálon olyan anyagaink, amelyben különböző hazai halfajaink kapcsán segítünk – legyen szó pontyról, afrikai harcsáról, süllőről vagy kecsegéről –, hogy hogyan kell megpucolni, előkészíteni könnyen. Több száz olyan receptünk is van fenn az interneten, amely kilép a hagyományos rácponyt, halászlé börtönéből és modern technológiákkal, sok zöldséggel elkészíthető halételeket adunk tippnek – mondta a MA-HAL ügyvezető igazgatója.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!