fejlesztés

2020.06.14. 09:30

Egymilliárdos nagyságrendű városi fűtőművi fejlesztés

Új gázmotorral gazdagodott az Alteo Nyrt. tiszaújvárosi fűtőműve.

Forrás: tiszaujvaros.hu

A cég több ütemben megvalósuló fejlesztésének részeként közel 1 milliárd forint értékű beruházást végeztek a tiszaújvárosi lakásokat fűtő erőműben. Az átadási eseményről a város internetes honlapján adtak hírt.

Fejlődés magántőkéből

„Ezúton szeretnék köszönetet mondani az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt.-nek, hogy a társadalmi felelősségvállalás keretében több alkalommal is támogatta városunkat, legutóbb háromezer szájmaszkkal – mondta Fülöp György polgármester. – Most pedig egy magántőkéből, csaknem 1 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően ismét fejlődik, és biztonságosabbá válik a tiszaújvárosi szolgáltatások köre. A 2034-ig érvényben lévő szerződésünk értelmében az Alteo biztosítja az energiát több mint 5600 tiszaújvárosi háztartás távhőellátásához.”

Az Alteo Nyrt. nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, gazdaságosságra és elkötelezett a fenntartható energiatermelés mellett is.

„Fontos számunkra a folyamatos fejlődés – tudtuk meg Varga Viktortól, az Alteo Nyrt. energiatermelési igazgatójától. – Éppen ezért tavaly év végén úgy döntöttünk, hogy idetelepítjük ezt a Embraer 620 típusú gázmotort, ami önmagában is képes több mint 1000 háztartás hő-, valamint villamosenergia-igényének kielégítésére.

Áramot és jőt is termel

Kapcsoltan, tehát párhuzamosan tud termelni villamos- és hőenergiát, ennek köszönhetően a fajlagos hatásfoka magasabb, az emissziója, azaz a levegőszennyezése alacsonyabb, a szén-dioxid kibocsátása alacsonyabb, mint a hasonló technológiáké.

A Tiszaújvárosi Fűtőerőmű 18 éve szolgálja a várost megbízható és nagy hatékonyságú hőenergiával.

Eddig kettő gázmotorral üzemeltünk és egy harmadikat telepítettünk a telephelyre – nyilatkozta Bana Gábor, az Alteo Nyrt. üzemviteli vezetője. – Ez egy 3 megawattos gázmotor villamosenergia-termelésre, és közel 3 megawattnyi hőt is tud termelni, ez annyit jelent, hogy ha mondjuk egy háztartás havi fogyasztása 200 kilowatt, akkor ki lehet könnyen számolni, hogy egy óra alatt 15 háztartás villamosenergia-igényét fedezi.

Kiegészítő beruházás

„Decemberben kezdődött a projekt tervezése és engedélyezése, február végén már az alapozási munkák zajlottak és április elején már termelt ez a kis erőmű – tudtuk meg a projekt fejlesztési vezetőjétől, Kovács Csabától. – A fejlődés pedig nem áll meg. A nyár folyamán egy kiegészítő beruházás is megvalósul. A távfűtésben résztvevő motor hulladékhőjét szeretnénk hasznosítani.

(A borítóképen: Varga Viktor, az Alteo Nyrt. energiatermelési igazgatója és Fülöp György polgármester adta át a beruházást)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!