Bécsi virsli, svájci sonka, liptói túró, prágai sonka...

,,Bátorkodom a tudomására hozni, hogy helyben, a "Fekete kutyához" címzett fűszer, anyag, liszt, ásványvíz és magkereskedést Deák Kálmán úrtól átvettem, s azt Weidlich Pál váltótörvényszékileg bejegyzett cég alatt folytatni fogom. Üzletem vezetésében igyekezetem mindig oda fog irányulni, hogy a vevőim igényeinek minden tekintetben megfeleljek, mi arra bátorít, hogy t. Címednek szíves bizalmáért esedezem. Van szerencsém egyúttal megjegyezni, hogy üzletem régi jó hírnevű magkereskedésére különös gondot fogok fordítani."

(Dózsa Viktória: A ,,Weidlich-palota" Miskolc kereskedelemtörténetében, In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44.,2005, Miskolc, Dr. Veres László, 350-351. o.)

A kereskedő azért választotta a Fekete kutyát cégéréül, mert egyrészt a bécsi Mariahilfer Strassén boltot üzemeltető Joseph Voight kereskedésének is ez volt a cégére, másrészt Máhr Károly kereskedése szintén ezt a nevet viselte. Máhr Károly és elődei 1756-tól működtették az üzletet Miskolcon, és a boltjuknak bizonyítottan a 19. század közepétől volt a védjegye egy gipszből kiöntött fekete kutya.

Az új Weidlich üzletben is kedves volt mindenkihez a tulajdonos, akkor is, ha a legkisebb dolgot is vásárolta nála. A vendégeket minden esetben elkísérte az ajtóig, amit kinyitott nekik, megkérdezve, hogy mindennel elégedettek voltak-e, és kívánta, legyen máskor is szerencséjük. A dolgozóival azonban már nem volt ennyire kedves, hiszen tükröket helyeztetett el a mennyezeten, így figyelni tudta az eladókat egész nap, nehogy lógjanak, vagy netán lopjanak az üzletekből.

A Fekete kutya minőségi árukészlete a híres budapesti fűszerüzletek kínálatával vetekedett.

,,Minden külföldi, vagy a megfelelő országrészből való volt: a túró Liptóból, a bécsi virsli Bécsből, a kassai sonka Kassáról, a prágai Prágából, a sajtfélék Svájcból érkeztek. Az üzlet legnagyobb nevezetessége a mezőgazdasági vetőmag volt. A külföldi tanulmányútján megismert legjobb holland cégektől vásárolta őket."

(Dózsa Viktória: A ,,Weidlich-palota" Miskolc kereskedelemtörténetében, In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44.,2005, Miskolc, Dr. Veres László,351. o.)

A Fekete kutya 1911. december 21-én került át az újonnan épült Weidlich-palota impozáns épületének utcafronti üzletébe. Ekkor már a "mai kutya" üldögélt a bolt felett. Az első világháború az üzlet forgalmára is kihatott, azonban utána újra egyenesbe került a vállalkozás.

Weidlich Pál a második nagy háború előtt először a boltvezetői, majd a tulajdonosi jogot is átadta László fiának. A Fekete kutya a háború után az államosítás áldozata lett.

Egészen 1983-ig működött a bolt csemegeként, a különlegesen szép berendezését azonban egy esztelen boltvezetőnek „köszönhetően” szétfűrészelték és átfestették, melynek darabjai még sokáig fellelhetőek voltak városszerte az üzletekben.

A Fekete kutya szobrát az államosítás után eltávolították a helyéről, és egy bizonyos Frisch úr őrizte a kertjében, majd 1972. augusztus 11-én, ajándékozás útján a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményébe került. A kartonja szerint a talpazata összetört állapotban volt, restaurálás után a múzeumban került kiállításra. A szobor eredeti példánya jelenleg is ott található, bárki megtekintheti a múzeumban.

A Fekete kutya legendája

A Máhr család tagjai mindig is kereskedők voltak. Az ősök a 18. század elején Moszkopoliszból (ma: Voskopoje) vándoroltak Magyarországra. Nagyon megtetszett nekik ez a gyönyörű környezet, no meg Máhr bácsit lóval sem lehetett volna elvontatni Miskolcról, illetve a Bükk közeléből. 

– Fiam, ez a legcsodálatosabb vidék a világon, ezt én mondom neked, pedig bejártam Európát! – mondta Demeter az unokájának, Károlynak.

Így hát a Máhr család a városunkban maradt, bár a rokonság jó része továbbra is török földön élt, illetve a munkájuk miatt gyakran jártak haza a család itteni tagjai is. Ez a vándorlás az akkori viszonyok között rengeteg időt vett igénybe. Egy fél év is eltelhetett, mire viszontlátták egymást a családtagok. Ennek az áldatlan – bár jövedelmező – állapotnak akart Károly mihamarabb véget vetni.

Ezért rengeteget dolgozott. Először csak a nagyapja, Demeter bácsi és két fia, ifjabb Károly és Miron jött vele Magyarországra, majd a tizennyolcadik század ötvenes éveinek elején végre az egész család Miskolcra költözhetett. Jöhetett Agáta, Károly felesége, illetve Jeronima és Kíra, a két leányuk. Milyen furcsa lehetett először, hogy végre mindenki egy fedél alatt lakik! A lányok nehezen boldogultak a kacifántos magyar nyelvvel és a télen egészen hűvösre forduló időjárással. De Agáta nagyon boldog volt, hogy végre együtt a család.

A kis Kíra nagyon szerette az állatokat, állandóan egy házi kedvencért rimánkodott az apjának. Az egyik este egy kis keverék, koromfekete kutyust hozott haza magával Károly, a legkisebb gyermek nagy örömére. A kislány odaadóan gondozta a négylábút, aki nagyon hálás volt ezért.

Érdekes módon nem adtak nevet a jövevénynek, egyszerűen csak Fekete kutyának hívták. Az állat a gyermekekkel együtt nőtt fel, nagy szeretetben.

Károly nagyon ügyesen bánt a pénzével. A főutcán két középkori telket is meg tudott venni, ezeken épített kőházat a családjának. Hátul lakott a népes család, elöl pedig boltot üzemeltetett.

1756-ban történt, hogy megnyitott a kereskedés. A boltban minden kapható volt, a legkisebb dolgoktól, például a vetőmagoktól kezdve egészen a terítőkig, köténykékig. Sok olyan áru volt megtalálható a boltban, melyet a tulajdonos a továbbra is ingázó honfitárs kereskedőktől szerzett be.

A családfő nemcsak ügyes kereskedő volt, hanem rendkívül kedves, kellemes modorú úriember is, aki nagyon hamar megkedveltette magát a miskolciakkal. Nem csoda hát, hogy a család vagyona is szépen gyarapodott. Persze ezt mindenki tudta a városban, és sajnos ez az információ kétes alakok tudomására is jutott.

A tetemvári pincék mélye a bűnözők melegágya volt ebben az időben. Sokuk múlatta itt az időt, itt verte el rabolt, lopott pénzét. A Magyar Huszár nevű mulatót ezen elemek legnagyobb gyűjtőhelyeként tartották számon.

Történt egyszer, hogy egy közismert útonálló, Fürjes Jancsi tévedt a Huszárba. Éppen szökésben volt, csak átutazóban a városban. Gyorsan pénzre volt szüksége, a helyi bajkeverők pedig a Máhr család boltját ajánlották neki kifosztásra. Jancsi nem is volt rest, elhatározta, hogy még aznap betör, hogy másnap reggelre már nyomát se találják az eset után.

– Te, Jancsi, ha pénzt akarsz, azt a Máhréknál megtalálod, dögivel – mondta Sára Benő, a vidék közismert pernahajdere.

– Akkor miért nem loptad már réges-régen el? – kérdezte Jancsi.

– Ugyan, szerinted kit vennének először elő azok a hitvány katonák? El sem tudnám addig adni azt, amit elhoztam, és ha még pénzt is hoznék el, nem tudnám itthon elkölteni, mert feltűnő lenne. Én pedig innen nem megyek más városba, más vidékre ezért – felelte Benő.

– Nem mondasz badarságot, barátom! Még egy kört a társaimnak, Katikám! – mondta Fürjes, majd elbúcsúzott a kétes galeri tagjaitól.

A Piac utca csendes és teljesen kihalt volt. Az emlegetett üzlet azonban még nem csendesedett el teljesen. Károly, nagyon alapos ember lévén, mindennap leltározott boltjában. Jancsi pedig – a fajtájára nem jellemző módon – türelmes ember volt, így szépen megvárta, míg mindenki nyugovóra tér. Károly gondosan bezárta az üzletet, nem gondolva arra, hogy valaki csak ezt várja lesben a szemközti üres telekről. Fürjes még egy darabig a fűben lapult, majd éjfél körül elindult, hogy végrehajtsa tervét.

A zár feltörése nem jelentett gondot egy ilyen hétpróbás gazembernek. Lassan lopakodott a boltban, mígnem tompa morgásra lett figyelmes. Nem tudta, hogy a Fekete kutya „szálláshelye” bizony az üzletben van. A tompa morgásból hamarosan hangos ugatás lett, és a bandita menekülőre fogta a dolgot. Illetve csak fogta volna, mivel a kutya elkapta a betörő nadrágszárát. Fürjes rúgkapált, csapkodott, de csak nehezen tudta kiszabadítani magát, és mire sikerült, már késő volt.

A hangos ugatásra és a csörömpölésre felébredtek a háziak. Ráadásul a főutcán mindig két őr strázsált, akik pont ebben az időben haladtak el a ház előtt. A menekülő Fürjes gyakorlatilag a karjaikba szaladt a Fekete kutya elől. El is kapták az őrök az üzlet előtt, így mire Károly a hátsó udvarról előrejött, már gúzsba kötve látta a betörőt az utca porában.

– Mi történt itt? – kérdezte a meglepett boltos.

– Kérem, ez az ember betört az ön boltjába. Bizony, a kutyája hívta fel a figyelmünket arra, hogy miféle tevékenység zajlik odabent – mondta a katona, és elvezette a foglyot.

Kapott is nagy jutalmat a kutya a gazdáitól, a következő napokban nem száraz kenyérvég volt az eledele. A vendégektől is jutott egy-két jó szó és simogatás a derék házőrzőnek. Károly pedig elhatározta, hogy ezután a Fekete kutya nevét adja az üzletének, hiszen aki ide be akar törni, abba a Fekete kutyába, melyet a Fekete kutya őriz, annak bizony nem lesz könnyű dolga.

Így is történt, és majd’ kétszáz éven át Fekete kutyának nevezték azt a kereskedést, melyet a Máhr család alapított. És ott díszelgett fölötte vagy mellette a hős eb, akit szobor képében megörökített egy mester, így mindig vigyázta a boltot.

A történet a képzelet szüleménye, semmilyen valóságalapja nincs, ha mégis hasonló történetre bukkan valaki, az csak a véletlen műve lehet.