Siker

2023.11.26. 11:00

A siker a fiatal táncosokat doppingolja, tanáraikat pedig munkára ösztönzi

A 4 Dance Club Tánc és Musicalstúdió legutóbbi versenyükön, Derecskén a Revolution Dance Cup Halloween Kupán mindent vittek, vagyis elhoztak.

Nagy-Hankó Krisztina

Forrás: 4 Dance Club

A Revolution kupáira rendszeresen járnak, de leginkább a Mikulás Kupára és a tavaszi nagy versenyre, ezen a megmérettetésen először vettek részt – mondta Hutter Linda, a klub vezetője. Az előző évaduk nagyon termékeny volt, rengeteg táncot tanultak meg, viszont a júniusi versenyen nem tudták az összeset megmutatni. A Halloween Kupán azonban nagyon szép eredményeket értek el. Kizárólag arany és kiemelt arany minősítésekkel tértek haza – tudatta a táncpedagógus. Nyolc produkcióval neveztek: volt csoport, formáció, szóló és duó is. Négy tánc a „kategória legjobbja” lett, illetve elnyertek egy tánciskolás különdíjat is. Valamint egy edzői különdíj járt a koreográfiákért és az elért eredményekért.

Kevés idejük volt, mégis sikerült

Nagy büszkeséggel jöttek haza, már csak azért is, mert a szeptemberi tanévkezdéshez képest nagyon közel volt a verseny. Kevés idejük volt gyakorolni a korábban betanult táncokat és a két és fél hónapos nyári szünet alatt sokat felejtenek a gyerekek – jegyezte meg az edző. Hozzátette: sikerült felhozni olyan szintre a koreográfiákat, hogy ilyen szép eredményeket érjenek el vele. A legkisebbektől a legnagyobbakig, vagyis 7 éves kortól a huszonéves fellépő csoportokig minden korosztályban kaptak „kategória legjobbja” elismerést.

Történetet mesélnek el

Bár a kupa a Halloween-hez kapcsolódott, nem volt kötelező ilyen témájú táncot vinni a versenyre, inkább meglévő tematikáikat akarták megversenyeztetni – fogalmazott Hutter Linda. Egyébként a legtöbb táncuk kortárs, kontakt és modern technikában indult, ezeket akarták megmutatni. A koreográfiák témát dolgoznak fel, el akarnak mesélni vagy kifejezni valamit, esetleg tanúságot közvetítenek. Ez úgy látszik, hogy a zsűri tetszését is elnyerte – mondta a pedagógus. Hozzátette: a koreográfiák ugyanis azt adják vissza, ami velük történik. Van egy különleges produkciójuk is, ami nagy sikert aratott. A koronavírus-világjárvány idejét mutatja be, hogy a digitális oktatást hogyan vészelték át. A táncosok ruhája és maga a tánc is jól illusztrálja a bezártságot, majd a végén a felszabadulást.

Nem teher számunkra a szereplés

A táncok nagy részét idén tavasszal tanulták, a tanévzáró gálán be is mutatták, de nyáron mindenki pihent egy kicsit, a gyerekek és a koreográfiák is, így szeptemberben újra be kellett gyakorolni – fogalmazott a táncpedagógus. Annyi felkérése, fellépése van a stúdiónak novemberben és decemberben is, hogy most a Mikulás kupát kihagyják, mert nem fért bele az idejükbe a versenyre való felkészülés. Legközelebb áprilisban szeretnének újra megmérettetésen részt venni, de akkor már vadonatúj táncokkal. A gyerekek imádják a szereplést, a fellépéseket és a versenyzést egyaránt, hiszen ezt csak így lehet csinálni – vélekedett Hutter Linda. A legkisebbek is nagyon élvezik a verseny hangulatát, egyáltalán nem fáradnak el. Talán a kísérő szülők sokkal inkább és hamarabb kimerülnek – tette hozzá a klub vezető. A felkészülés, az utazás, a teljesítés nyilván fárasztó, de doppingolja a gyerekeket és a fiatalokat is. Tanítványaik sikere pedig a pedagógusokat újabb táncok betanítására ösztönzi.

Mostanában sok helyen lehet majd a 4 Dance Club tanítványaival találkozni vármegyénkben. Egyebek mellett november 30-tól a szikszói Mikulás-lakban, illetve a Miskolc és Lillafüred között közlekedő Mikulás vonat produkcióiban kaptak szerepet a fiatal táncosok, ahol a gyermekeknek fognak örömöt okozni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában