Jegyzet

2023.01.11. 13:59

Tervezettség

Petri Nóra

Petri Nóra

Fotó: ÉM

A természet törvényei és egyes fajok túlélési módszerei csodálatra sarkallnak. Ez jutott eszembe a méhekről.

A kaptárban ugyanis szabályozott rendje van mindenek. Az, ahogyan labdaformába rendeződve védik magukat és társaikat a hideg ellen, egyszerűen zseniális. A gömb külsején lévő méhek mindig befelé haladnak, majd újra elindulnak a méhlabda héja felé, így egyiküket sem éri sokáig a hideg. Tervezett minden ösztönös késztetésük, amelyek azért lettek megalkotva, hogy egyfajta biológiai radiátorként a kaptár számára is normális hőmérsékletet teremtsenek.

És nemcsak ebben formabontóak. Itt van például a méhek tánca, amelyben szó szerint eltáncolják társaiknak azokat a helyeket, ahol gazdag a virágportermés. Sorolhatnám még azokat az állatfajokat – napestig is –, amelyek közösségi magatartása, kommunikációja szintén ámulattal tölt el.

Ezután, a jegyzet végén, lehetne persze egy pesszimista befejezés az emberiségről. De nem lesz. Mert azzal is egyetértek, minden „gyerekbetegségünkkel” együtt, hogy az embernél jelesebb csoda nincs.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában