Új életet kezdett

2022.12.01. 17:00

Diplomásként lett szobalány, megírta a történetét

Nemcsak könyve jelent meg Tóth Andreának, hanem csoportot is létrehozott nőknek.

HM

Diplomás szobalány címmel írt könyvet Tóth Andrea.

Fotó: Ádám János

„Érdekel, hogyan lehet boldogulni nőként Ausztriában? Mitől is vonzó, külföldön kezdeni új életet?” 

Többek között ezek a kérdések merülhetnek fel azon az író-olvasó találkozón és könyvbemutatón, amelyet december 10-én délután 3 órától Miskolcon a Művészetek Háza Kávézójában tartanak, és amelyen Tóth Andrea Diplomás szobalány című könyvét ismerhetik meg az érdeklődők.

Tóth Andreát nemrégiben bemutatta portálunk. Írtuk: a sztori 80-90 százalékban vele történt meg, az írást pedig egyfajta missziónak tekinti, hogy másoknak segítsen, azaz hogyan lehet újrakezdeni, és hogy mennyire megéri még úgy is, ha nagyon kell küzdeni. 

Tóth Andrea a Miskolci Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd úgy alakult az élete – véget ért egy hosszú párkapcsolata –, hogy fogta a két bőröndjét, és elindult Ausztriába új életet kezdeni. A történetét, tapasztalatait, viszontagságait könyvben írta meg, ez látott most napvilágot.

Cserecsaj program

– Ma is külföldön, Salzburgban élek, megtaláltam a helyem – meséli portálunknak. Szállodák után most egy szupermarketlánc irodájában a főnöke jobbkeze, de stylistként is dolgozik, hiszen a divat kisgyermekkora óta érdekli.

– Nemrégiben létrehoztam egy Facebook csoportot is Diplomás szobalány néven azoknak a nőknek, akik egyedül küzdenek, segítségre, motivációra vágynak. Már gyűlik a létszám, és bárkit szívesen látnak az ország-világ minden részéből. Szeretné, ha programokat szerveznének, információt, segítséget nyújtanának egymásnak. Egyik nagy vágya például, ha működhetne egy Cserecsaj nevű program, amelynek lényege, hogy mindig máshol gyűlnének össze, vagy adnának egymásnak szállást, akár külföldön is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában