Történelmi Íjász Országos Bajnokság

2022.09.21. 18:00

Történelmi íjászverseny a vár tövében

Magyarországon közel kétezer sportolót tartanak nyilván, az amatőr íjászok száma pedig akár 8-10 ezer is lehet.

BSZA

A verseny kiváló közösségépítő tevékenység is

Fotó: Bódisz Attila

Mintegy kétszáz résztvevővel zajlott le a Történelmi Íjász Országos Bajnokság Sárospatakon a múlt hétvégén.

Az ország minden részéből

Lovász Tamás, a Magyar Íjász Szövetség történelmi szakágának elnöke lapunknak elmondta: a versenyrendszerük úgy épül fel, hogy évente több kvalifikációs állomást rendeznek az ország különböző területein, amelyeken az adott kategóriákban az egyes korosztályoknak bizonyos szintet teljesíteni kell, így nyernek jogot az országos bajnokságon való részvételre. Ennek megfelelően Sárospatakon, a Rákóczi-vár környezetében megrendezett versenyen is az ország minden tájegységéből képviseltették magukat a történelmi íjászok.

Az elnök hozzátette: a versenyen kifejezetten csakis történelmi jellegű íjakkal lehetett versenyezni, és kötelező volt a korhű viselet is. Kiemelte azt is, versenyük alapjában véve amatőr sportesemény, a versenyzők oklevelekért, érmekért és vándordíjakért versenyeztek, és természetesen a magyar bajnoki címekért a különböző kategóriákban. Lovász Tamás kérdésünkre elmondta azt is: a bajnokság helyszínének kiválasztásakor úgy gondolkodnak, hogy a hely adja a rendezvény színvonalát, egyediségét, így mindig próbálnak történelmi szempontból ismert és kiemelt fontosságú településeket, környezetet választani. Ezeknek a kritériumoknak Sárospatak teljesen megfelel – közölte.

Komoly teret nyert

Az elnök ugyancsak kérdésünkre válaszolva kifejtette, hogy a történelmi íjászat a kétezres évek eleje óta komoly teret nyert magának, és egyre népszerűbb, 2010 óta robbanásszerűen megnövekedett a sportág iránti érdeklődés. A sárospataki versenyen is megjelentek kifejezetten regisztrált versenysportolók, szabadidős íjászok, akik otthon vagy kisebb egyesületekben íjászkodnak. A MISZ kötelékében közel kétezer sportolót tartanak nyilván, az amatőrök száma pedig akár 8-10 ezer is lehet – fűzte hozzá.

Megemlítette azt is, hogy a verseny nem csupán a megmérettetésről szól, hanem kiváló közösségépítő tevékenység is. Ennek köszönhető, hogy a mezőnyből sokan jól ismerik egymást, ezért a verseny általános jó hangulatban zajlott le.

Jó helyen a verseny

Aros János, Sárospatak polgármestere a megnyitón köszöntőjében kiemelte: nagy megtiszteltetés a város számára az, hogy egy országos versenyt láthatnak vendégül. Hozzátette: Patak a legjelentősebb történelmi magyar városok közé tartozik, ahol mások mellett a Rákócziak alakították a történelmet. Ezért is érkezett véleménye szerint jó helyre a verseny, egyben megköszönte a résztvevőknek, hogy a maguk területén ilyen eltökélten őrzik a magyar hagyományokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában