Húsz-huszonkettes évjárat

2022.09.28. 19:00

Éremhalmozó bringások

Eddig tizenöt versenyen indultak a Miskolci Road Cycling Club tagjai.

KT

A chilei gyökerekkel rendelkező Miranda Felipe Gastón, Nyirkó Attila és Éger Áron tarolt az Esztergom és Dobogókő közötti Pilis Kupán

Fotó: olvasónktól

A napokban Esztergomban taroltak az egyesület „nagyágyúi”, akik a Pilis Kupa elit és szenior egyéni és összetett számaiban is kiharcoltak hat medáliát.

Egy szatyorral

– Némi túlzással azt mondhatom, hogy a 13.5 kilométeres hegyi időfutam meg sem kottyant nekünk – közölte Nyirkó Attila, az MRCC elnöke, majd hozzátette: – Ebben az esztendőben tizenhat viadalon szerepeltünk és egy szatyor aranyat, ezüstöt és bronzot érdemeltünk ki. Még nem térünk pihenőre, további két őszi eseményre tartalékoljuk az erőnket: rajthoz állunk a Komáromban sorra kerülő időfutam versenyen, aztán nyeregbe ülünk a tatabányai Turul Kupán, majd téli szabadságra megyünk. Nem is baj, hogy a szezon hajrájánál tartunk, ilyenkor ugyanis már nem dúskálunk, kevés pénz van a kasszánkban, a lelkesedésünk és az ügyszeretetünk azonban átsegít minket az anyagi holtponton.

Az elnök arról is beszámolt, hogy bár a mérlegkészítést csak az idényt követően végzik el, de máris kijelentheti: sikeres volt a 2022-es, vagy ahogyan ők nevezik, a húsz-huszonkettes évjáratuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában