2022.06.21. 11:48
Verseken keresztül mutatták be a vasutas életérzést
Hatalmas érdeklődés mellett tartotta meg regionális versmondó találkozóját a Baross Nyugdíjas Klub Miskolc, 2022. június 21-én 10-órától, Miskolcon, a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban, a megyei nyugdíjasok érdekvédelmi szövetsége bevonásával.

Szabóné Nagy Júlia a Baross Nyugdíjas Klub vezetője
Fotó: Vajda János
A rendezvényre egyedülálló módon a vasutas mindennapokat feldolgozó költemények megtanulásával lehetett előadónak jelentkezni. A népszerű találkozón több mint 40 fellépő mutatta meg tehetségét.
Vasutas versmondó találkozó
Fotók: Vajda JánosA szavalatokat háromfős szakértő zsűri véleményezte, de helyezetteket nem választottak. Az eseményt autentikusabbá tette, hogy Szabóné Nagy Júlia klubvezető vasutas egyenruhában mondta el köszöntő beszédét és a produkciókat vonatfütty választotta el egymástól. Az eseményt a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetsége finanszírozta.