Múltidéző

2021.12.06. 08:30

Megyénk híres szülöttje, aki elrejtette a Szent Koronát

Reiman Zoltán sorozata miskolci történetekről.

Borsod vármegye és Miskolc rengeteg értékes embert adott hazánknak az elmúlt ezer év során. Az egyikük szemerei Szemere Bertalan (1812–1869) de genere Huba, író, országgyűlési képviselő, országgyűlési jegyző, miniszter, kormánybiztos és miniszterelnök. Életét és tehetségét a hazának szentelte, a legnagyobbakkal együtt említhetjük a nevét.

A kezdetek

Megyénk déli részén, Vattán született ősi, elszegényedett nemesi család sarjaként. Anyja Karlove Erzsébet, apja Szemere László katona volt. 1820-ban Sárospatakon tanult, de 1822-ben a miskolci evangélikus iskolába került. 1826-ban a késmárki líceum hallgatója volt, majd, a „kört bezárva”, Patakon fejezte be tanulmányait 1832-ben, ekkor jogászdiplomát szerzett. Kitűnően beszélt latinul, olaszul, németül és franciául. Nagyon korán elkezdett verset írni, a Minerva című folyóiratban rendszeresen jelentek meg a művei.

Felnőtt éveiben

A diploma megszerzése után két éven keresztül Pozsonyban lakott, és gyakorolta szakmáját: jogászként dolgozott.

Miután 1834-ben visszatért Borsodba, tiszteletbeli aljegyzőnek választották, mely címet 1836-ig viselte. Ekkor kezdődött nagy utazása: Bécsből indult, rokoni támogatással, és egész Európát beutazta. Ekkor szembesült azzal, hogy Magyarország mennyire el van maradva a nyugattól, melyet le is ír az úti élményeit feldolgozó könyvben.

Ez a könyv hozta meg számára az áttörést, bár a korabeli cenzúra miatt csak 1840-ben jelent meg. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, és a könyvét másodszor is kiadták.

1841 és 1847 között a vármegye főszolgabírója volt, 1843–44-ben alispánja – ekkor lett az ország hivatalos nyelve a magyar –, és 1847–48- ban Borsod vármegye követe lett az országgyűlésen.

A forradalom és szabadságharc idején

Az 1848-as választások alkalmával is Miskolc képviselője volt, a Batthyány-kormányban pedig belügyminiszter, az első felelős magyar kormány tagjaként.

A Batthyány-kormány szeptemberben lemondott, a törvényes uralkodó, Ferenc József pedig megtagadta új kormány kinevezését, ezért az Országos Honvédelmi Bizottmány gyakorolta a végrehajtó hatalmat. Szemere itt is részt vállalt a munkában, az igazságügyi feladatokat látta el. 1848 decemberétől felső-magyarországi kormánybiztosként tevékenykedett. A von Schlik elől menekülő felső-tiszai hadsereg újjászervezésében is részt vett.

Ezt a közleményt adták ki hirdetmény formájában, ezt olvashatták a miskolciak is abban az időben von Schlik Miskolc közelébe került seregével:

„Schlick Ferencz gróf seregének előnyomulása meggátlása czéljából, hogy fővezérül Mészáros Lázár hadügyminiszter, felső-magyarországi teljhatalmú kormánybiztosnak pedig Szemere Bertalan neveztetett ki, az ország honvédelmi bizottság elnöke tudtul adja.”

(A Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. [Miskolc, 1984, Viga Gyula-Szabadfalvi József] – Történeti Közlemények – Hugyecz János: Szemere Bertalan felsőmagyarországi kormánybiztosi tevékenysége [52. oldal])

1849. április 14-én kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Szemere Bertalan 1849. május 2-ától miniszterelnök és belügyminiszter volt Kossuth kormányában. A Szemere-kormány rövid tevékenysége alatt megpróbált maradandót alkotni. Megszüntették a statáriumot, a jobbágyfelszabadítás ügyében is léptek. A legfontosabb azonban a nemzetiségi törvény volt, ami, sajnos, túl későn valósult meg. 1849. július 28-án fogadták el a törvényt, amely szerint a nemzetiségiek szabadon használhatják az anyanyelvüket az oktatásban és a közigazgatásban is.

Amikor az orosz csapatok is beléptek a küzdelembe, és a bukás valószínűnek látszott, Szemere Batthyány Kázmér gróffal az oroszoknál járt követségben, hogy megegyezzen velük, de ez a tárgyalás nem vezetett eredményre. Ott volt augusztus 11-én Aradon is, ahol a minisztertanács Görgeyt diktátorrá nevezte ki. Ez a kifejezés manapság kicsit erősnek tűnik, akkoriban Magyarország katonai és polgári teljhatalmú vezérét jelentette.

Az emigrációban

Világos után az utolsók között hagyta el az országot. A Szent Koronát mentve 1849. augusztus 23-án, Orsova mellett, a határvidékén elásatta. Ezután, augusztus 24-én, Törökországba menekült. Menekülése során fél Európát bejárta, és végül Párizsban telepedett le. Szerény körülmények között éldegéltek a nejével, a felesége megmentett vagyonából. Közben itthon 1851-ben halálra ítélték.

Sokat levelezett a migrációban lévő társaival, míg végül arra a döntésre jutott, hogy a kiegyezés szükséges és elfogadható. Ezt a Kossuthoz közeli tábor nem vette jó néven, így szembe találta magát velük. A zavartság jelei ekkor kezdtek rajta először mutatkozni, nyíltan támadta Kossuthot és Görgeyt is. Mivel – Kossuthtal ellentétben – ő soha nem mondott le, és megtartotta miniszterelnöki posztját, úgy gondolta, hogy ő lesz az emigráció első számú vezetője. Az egykori kormányzó viszont nem ezen a véleményen volt…

Közben úti élményeiből megírta az Utazás Keleten (a világosi napok után) című könyvét, melytől anyagi helyzete jobbra fordulását is várta, de csalódnia kellett. Angliában sokat időzött, száműzött társaival múlatta az időt, közben pedig magyar bortermelők és az angol vevők között próbált közvetíteni.

1862-ben egy magyar származású csaló „horgára akadt”, aki – egy vállalkozás ürügyén – a maradék vagyonából is kiforgatta. Ez volt az utolsó csepp, amikor az idegei már nem bírták tovább elviselni az őt ért hányattatásokat, és megzavarodott.

A hazatérés

A felesége, barátai és kapcsolatai segítségével, amnesztiát harcolt ki a számára. Szemere 1865. január 24-én érkezett Budapestre, sajnos ekkor már emberi roncsként. Több elmegyógyintézetben kezelték, de az állapotában nem mutatkozott javulás, a dührohamai is súlyosbodtak.

1869. január 18-án elhunyt. Budán temették el, de a rendelkezésének megfelelően Miskolcra szállították a hamvait, és 1871. május 1-én itt helyezték örök nyugalomra, az avasi templom alatti családi kriptában.

Családja

1846-ban vette feleségül Jurkovich Leopoldinát (1829–1865), akitől összesen hat gyermeke született, azonban a felnőttkort csak hárman érték meg:

– Mária

– Gizella, akinek a leszármazottja Magyar Bálint, az SZDSZ egyik alapítója, volt oktatási miniszter

– Attila, országgyűlési képviselő

Emlékezete

Miskolcon utcanév őrzi az emlékét, és a szobra a róla elnevezett belvárosi kertben áll 1906 óta. Sírja az avasi református temetőben van, így fiával együtt az Avas-hegy oldalában nyugszik. Iskolát is neveztek el róla a városunkban.

A szobrát, mely Róna József alkotása, 1906. november 11-én avatták fel. Az avatáson Lévay József szavalta el a saját költeményét, majd a Korona éttermében rendeztek nagyszabású fogadást.

(folytatjuk…)

Források

A Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984, Viga Gyula–Szabadfalvi József) – Történeti Közlemények – Hugyecz János: Szemere Bertalan felsőmagyarországi kormánybiztosi tevékenysége

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. (Miskolc, 1994, Stehlik Ágnes)

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999, Stehlik Ágnes)

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000, Stehlik Ágnes)

Dobrossy–Eszenyi–Zahuczky: Miskolci életrajzi lexikon

hellomiskolc.hu

montazsmagazin.hu

mult-kor.hu

rubicon.hu, utazzitthon.hu

Wikipédia – Szemere Bertalan szócikk

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában