„Izgat a hanggal megfestett kép”

Mezgerélő címmel november 3-a óta minden hétköznap este 7 órától 9 óráig új, zenés, kulturális magazinműsor hallható a Petőfi rádióban két fiatal műsorvezetővel, Mencseli Dórával és Fekete Lacival. A borsodi gyökerekkel is rendelkező Fekete Lacival beszélgettünk a műsorról, a kezdetekről, a gyökerekről, vágyakról és tervekről. Kollégák lévén a tegeződésben maradtunk.

Megvolt az első adás, túl vagy az izgalmakon. Hogy sikerült?

Nagyon jó tartalmat sikerült összeállítanunk mind zeneileg, mind pedig a témákat illetően. Fantasztikusan jól éreztem magam munka közben, és sok pozitív élménnyel gazdagodtam, szerintem nemcsak, én hanem a kollégák is. A csapat kiváló. Minden percét élveztem.

Sokat sejtető címet adtatok a műsornak. Mi hallható majd ebben a két órában?

Dalpremierek, kulturális programok ajánlói, rögzített interjúk, élő beszélgetések, beszámolók, minden, ami valamilyen módon kapcsolatba hozható a zenével. Ez a műsor az elképzeléseink szerint tulajdonképpen egy pörgős, színes, kulturális, zenés mix, amely tartalmaz fix rovatokat is, mint például a közép-európai zenei kitekintő, ahol határon túli zenekarokat ismertetünk meg, illetve a környező országok, elsősorban a V4-ek zenei kínálatát. Most még mi is csak formálgatjuk, ízlelgetjük, figyeljük, hogy a hallgatóknak mi tetszene a leginkább, és miként szeretnék azt hallani. Szerencsére a zene, a kultúra tág terület és rengeteg tartalmat kínál – még a jelenlegi járványügyi helyzetben is –, amelyekből a legaktuálisabbakat és a legfrissebbeket szeretnénk bemutatni.

Hogyan lettél rádiós? Hogy kerültél a Petőfi rádióhoz?

A Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány alapképzési szakának rádiós szemináriuma az oka, ahol az első perctől kezdve magával ragadott a stúdió varázsa, a mikrofon, a keverőpult, maga az egész közeg. Annyira megszerettem, hogy a képzés végére már biztos voltam abban, hogy ezzel kell foglalkoznom, aztán mentem tovább a mesterfokra Budapestre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) ugyanezen szakára, ahol 2014-ben egyszer csak szembejött velem a Petőfi öthetes gyakornoki hirdetése.

Ezek szerint minden egy öthetes szakmai gyakorlattal kezdődött?

Így van, de azért nem indult ám ez ilyen egyszerűen, mert próba szerencse alapon jelentkeztem ugyan a hirdetésre, de azt a választ kaptam, hogy nincs üres gyakornoki pozíció. Aztán addig kötöttem az ebet a karóhoz, amíg vissza nem hívtak, hogy mégis csak van egy hely, s ha érdekel, akkor vegyem fel velük a kapcsolatot. Hát engem nagyon érdekelt, olyannyira, hogy az öthetes gyakorlatból hirtelen két év lett.

Milyen lehetőségekhez jutottál, hogy így elkapott az ékszíj?

Teljesen magával ragadott a változatos zenei kínálat és a kollégák magas szintű tudása, széles körű zenei műveltsége. A koncertek, fesztiválok, valamint a kitelepülések pedig hatalmas hatással voltak rám. Rengeteg hazai és külföldi zenészt ismerhettem meg ezáltal, amely még inkább elmélyítette a szeretetemet ez iránt a világ iránt, ráadásul még műsort is vezethettem. Én lettem a gazdája a Selector című magazinnak 2016-ig, amely hangsúlyosan a legfrissebb brit zenéket mutatta be. Ezután aztán máshol, mást is kipróbáltam, aztán ismét visszakanyarodtam a rádiózáshoz.

Mi izgat ennyire a rádiózásban?

Abban már a kezdetektől biztos voltam, hogy én hallatszani szeretnék, nem pedig látszódni. Mégis az izgat benne a leginkább, hogy mi a hangokkal láttatjuk a világot, hiszen hanggal festünk meg egy képet, egy helyzetet, egy teret, egy közeget, mindent, bármit, ami életre kel a hallgató szeme előtt.

A rádiózáson kívül mi tölti be az életedet?

A zene, és legfőképpen mindenféle zene. Több évig zongoráztam, kamarazenekarban is játszottam, 5 évig doboltam, amit sajnos abbahagytam, és ez most nagyon-nagyon hiányzik az életemből, de szerencsére a zene és a rádiózás nagyon jól párosítható, így aztán egész nap azzal foglalatoskodhatom, amit szeretek, de a ritmusszekciót mindenképpen szeretném visszahozni a mindennapjaimba. Az utóbbi években viszont egyre fontosabbnak tartom azt, hogy az aktuális zenei élet világán kívül tisztában legyek az elődök munkájával és életével is. Ezért szinte falom a nagy öregek életrajzait, és ha netán a műsorba kerülő zenekarról vagy előadóról megjelent már valamilyen kiadvány, akkor azokat is elolvasom, mert hajt a vágy, hogy mélyebben és pontosabban is megismerhessem őket.

Úgy tudom, hogy Tokajban voltál gimnazista. Szoktál-e még errefelé járni?

Rendszeresen látogatok haza, hiszen az egyik otthonom Erdőhorvátiban van. Elcsendesedésre, feltöltődésre alkalmas hely és gyönyörű vidék. Ott lakik az édesanyám, a nagymamám, az egyik testvérem, és a térséghez kötnek a gyermekkori barátaim is, akikre a családomon kívül bármikor számíthatok. Nekem ők jelentik a biztos és megingathatatlan hátteret, a hát­országot. Nélkülük nagyon nehéz lenne a fővárosban is megtalálni a helyemet, de szerencsére a Petőfi rádióban olyan remek csapat áll mellettem és mögöttem, akikre számíthatok, velük tényleg öröm a munka.

(A borítóképen: Fekete Laci: „Fantasztikusan jól éreztem magam munka közben, és sok pozitív élménnyel gazdagodtam”)