Felajánlás

2021.10.07. 12:00

Különleges program jön

Elektromos autót kapott a MÁSA, amit az állatok világnapja kapcsán vasárnap mutatnak be.

Detzky Anna

Forrás: Olvasónktól

Különleges programokkal készül október 10-én, vasárnap déltől 15 óráig a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) az állatok világnapja alkalmából. Hüllőkkel, köztük kígyókkal és ízeltlábúakkal, valamint a vadászgörények mentésével foglalkozó Miskolci Makogó Egyesület kisemlőseivel ismerkedhetnek meg testközelből azok, akik a menhely dolgozóival szeretnének ünnepelni – írja közösségi oldalán a MÁSA.

Autóbemutató is lesz

Természetesen a már jól ismert kutyás elfoglaltságok sem maradnak el. A Kutyagolás az egyetlen, amit ezen a napon nélkülöznie kell a látogatóknak. A szokásos sétáltatós napot a rókavakcinázás idejére elrendelt ebzárlat miatt halasztják el a szervezők – tudtuk meg. Viszont a résztvevők megválaszthatják a menhely legszebb kutyáját, és a bulihangulatról DJ LuiBig gondoskodik. A Mercedes-Benz Miskolc pedig bepillantást enged az elektromos autók világába. A gyerekek számára meghirdetett versenyek szerencsés nyertesei utasként is kipróbálhatják, hogy milyen elektromos autóban utazni. A cég nemrégen elektromos kisbuszt ajánlott fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci csoportjának is, amelyről már korábban írtunk.

Állatos szavalóverseny

– Az állatok világnapján az elmúlt években jellemzően közéleti személyiségeket láttunk vendégül, akik az állatvédelem fontosságáról beszéltek, vagy iskolákban segítettünk érzékenyítő programokat szervezni. Idén azonban már megengedik a lehetőségeink, hogy saját rendezvényt tartsunk a világnapon – mondta Kisfalvi Nyina, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) elnöke. – Az egzotikus állatbemutató és a kutyaszépségversenyre leadott szavazás után szeretnénk lehetőséget biztosítani a gyerekeknek a színpadon arra, hogy elmeséljék, amit az állatokról tudnak, vagy saját verseiket adják elő a témában. Szerintem ez lesz a nap fénypontja, amikor meghalljuk, hogy a kicsik hogyan viszonyulnak az élővilághoz, miért szeretik az állatokat. Sajnáljuk, hogy a Kutyagolást most nem tarthatjuk meg, de megtudtam, hogy éppen a környékünkön található területtel kezdik a rókák veszettség elleni vakcinázását.

Ideális a szállításhoz

Nagy segítség a menhely dolgozói számára az elektromos autó, amely ráadásul környezetkímélő is.

– Használatra kaptunk Balogh Józseftől, a Mercedes-Benz Miskolc – MBM Auto Kft. ügyvezetőjétől egy elektromos autót több mint két hete. Az ünnepélyes átadás viszont október 10-én lesz, ahol kipróbálásra is hoznak autómodelleket. Mióta a különleges kocsihoz hozzájutottunk, azzal hordjuk az állatainkat orvoshoz, és állateledelt szállítunk vele. Az ügyvezető egyébként nagy állatbarát, tőlünk hozta el a mentett kutyusát, és gyakran segít kóbor állatoknak is az utcán. Amikor megtudta, hogy tönkrement a Mercedes-Benz Vitónk, a felajánlás mellett döntött. Az elektromos autónak az az érdekessége, hogy egészen csendesen közlekedik. Az általunk megtett távolságokra teljesen ideális. Ha pedig Budapestre, vagy Nyíregyházára kell mennünk, akkor egy másik járművel végezzük a szállítást – számolt be az alapítvány elnöke.

(A borítóképen: Balogh József (jobbról) autót ajánlott fel a MÁSA-nak)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában