honvédelmi tábor

2021.08.15. 15:30

Egy hét katonaélet lányoknak és fiúknak

Idén is megrendezték Nagybarcán a 15–18 éveseknek szervezett honvédelmi tábort.

Bacsó István

Fotó: Bujdos Tibor

A táborban harminckét fiatal ismerkedett meg a katonai élet mindennapjaival, sajátította el a katonaélet alapjait, és a hét tematikája szerint a túlélés technikáiból is kaptak ízelítőt az MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10-es területvédelmi zászlóaljának szervezésében.

Kiss Gábor főhadnagy, a tábor parancsnoka elmondta, harminckét fővel indult a program, közben mindössze egy fő távozott, egészségügyi probléma miatt. A többiek mind végigcsinálták az embert próbáló kiképzést, közöttük több lány is, akik kitartásban és teljesítményben nem maradtak el a fiúktól.

Németh Szilárd parlamenti államtitkár hangsúlyozta a hazafias nevelés fontosságát, amit a jelenlegi kormány támogat és prioritásként kezel. Ahogy a tartalékos területvédelmi erők kiépítését is. Mint elmondta, 2010 előtt mindössze tizenhét tartalékost tartottak nyilván, ma több mint tízezret. Fontos a fiatalok érdeklődésének felkeltése, ez a tábor is bár éppen véget ért, de úgy látja, sokak számára valaminek a kezdete is lesz.

A tábor két legjobbjának egyike négy első helyezéssel Hering Zoé Réka volt, akitől megtudtuk, hogy ez már a harmadik honvédelmi tábora, és az hozta ide, hogy nagyon tetszik neki a katonai élet. A fiúk között Mikei Benedek bizonyult a legjobbnak, akiről ezt külső megjelenése alapján nem volt nehéz elhinni, magas és sportos, a mozgása katonás, annál inkább meglepett, hogy még csak tizenöt éves. Neki is a harmadik tábora volt ez már, amire először az interneten talált rá.

(A borítóképen: A legjobbak: Hering Zoé Réka és Mikei Benedek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában