Interjú: Pintér Attilával

2021.07.29. 13:00

Csak kétfajta futball létezik: eredményes és eredménytelen

A fürdővárosiak elsődleges célja a bennmaradás kiharcolása.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM

Pénteken megkezdődik a 2021/22-es élvonalbeli bajnokság őszi szezonja. Az alkalomból beszélgetésre kértük Pintér Attilát, a fürdővárosiak mesterét.

Csapata számára mi a hozadéka Cseri Tamás Európa-bajnoki szereplésének?

Nemcsak a középpályás és a klubja, hanem az egész magyar labdarúgás számára adott óriási pluszt a kontinensbajnoki szereplés. Gratulálok a fiúknak, fantasztikus hangulatú mérkőzéseket játszottak! Remekül teljesítettek, ez is nagyon fontos volt. Legjobbjaink számára sok sikert kívánok a soron következő meccseikre. Láthattuk, hogy az itthoni közönség szereti a futballt, és bízom benne, hogy ugyanerre a szurkolótáborra lehet számítani a bajnoki mérkőzéseken is. Nagyon nagy szükségünk van arra, hogy minél többen látogassák az NB I.-es találkozókat. Nem mindegy egy játékos számára, hogy milyen hangulat van egy összecsapáson, hiszen ez a hangulat pluszerőket mozgósít.

Miket hasznosít a tornán látottakból?

Teljesen más képességű labdarúgókkal rendelkezünk, mint az angol, a spanyol vagy bármelyik válogatott. Ennek jegyében mi a saját játékosainkkal foglalkozunk, és a keretünk tagjaiból kell felépítenünk a csapatunkat. Árgus szemekkel követtem az Európa-bajnokságot, és amit be tudok építeni az általam tapasztaltakból, azt megteszem.

Jól sikerült az alapozásuk?

Régen igaz volt az, hogy alapozunk, most már inkább felkészülésről beszélünk. Folyamatosan tettük és tesszük a dolgunkat, hibák voltak, így van mit kijavítanunk. Több játékos érkezett hozzánk, ezért sok mindent kezdhettünk elölről. Sok klub elment edzőtáborba, mi itthon maradtunk, és együtt éltünk a nagy hőséggel, mellesleg most a meccseken is ez lesz. Számunkra hátrányt jelent, hogy nagyon kevés első osztályú mérkőzés van bennünk, hiszen mindenki elment valahová, így nem tudtunk több élvonalbeli ellenfelet „szerezni”. Az akadályokat azért jól vettük, lépésről lépésre haladtunk, a fiúk végre tudták hajtani az elképzeléseinket, közben láttuk, hol tartunk.

A keret egy része kicserélődött: mint mindenhol, Mezőkövesden is voltak távozók és érkezők. Mindenkinek a sorsáról ön döntött?

Voltak lejárt szerződésű játékosaink, olyanok, akikkel klubunk nem hosszabbított. Az volt az alapvető elvárásunk, hogy minden posztra két azonos képességű labdarúgó álljon rendelkezésünkre. Ennek jegyében végre a magyar piacról is sikerült értékes labdarúgókat igazolnunk. A személyi kérdésekről annyit, hogy klubunk életében teljesen normális dolog az, hogy az elnök és a vezetőedző sokat kommunikált egymással, ez nyilvánvalóan így lesz a jövőben is, mert az a legfőbb vágyunk, hogy eredményesek legyünk.

Az őszi Mezőkövesd milyen szellemű csapat lesz?

Nem tudom, hogy mi az a támadó vagy védekező labdarúgás. Az esetemben kétfajta futball létezik: az eredményes és az eredménytelen. A stratégiánkat nagyban meghatározza az, hogy az ellenfél milyet erőt képvisel.

Szeret-e tippelni? A bajnokra és a két kiesőre...

Nem vagyok sem jósnő, sem varázsló.

Pénteken este Pakson mutatkoznak be. A nyitányon elfogadná-e az ikszet?

Soha és sehova nem megyünk egy pontért.

A bajnokságban mi a céljuk?

Ahol eddig vezetőedző voltam, ott csak a soron következő meccsek megnyerésére összpontosítottam. Ez most is így lesz, amennyiben pedig fejet kell hajtanunk a nagyobb tudás vagy a szerencsésebb csapat előtt, ezt megtesszük. Viszont leszögezem: bármi is legyen az eredmény, csak úgy jöhetünk le a pályáról, hogy mindent elkövettünk a sikeres szereplés érdekében. Amennyiben így lesz, akkor egymás szemébe tudunk nézni. Ami pedig a konkrét tervünket illeti: elsődleges célunk a bennmaradás kiharcolása.

Végül kikerülhetetlen: nézi-e az olimpiát?

Amikor az időm engedi, természetesen. Gratulálok a kardozó Szilágyi Áronnak, amit produkált, az emberfeletti, a nevét csak nagy betűkkel lehet leírni. Kevés magyar sportoló rendelkezik olyan tudással és kitartással, mint ő, és ha tehetném, alkalmaznám itt, nálunk. Hosszú évek óta a csúcson van, kalapot emelek előtte. Egyébként aki részt vesz az ötkarikás viadalon, mert ezt kiharcolta, már megérdemli a ragyogó jelzőt.

(A borítóképen: Pintér Attila)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában