Egészség

2021.06.06. 19:00

A mammográfia az első lépés a gyógyulás felé

A rosszindulatú emlődaganatok mintegy ötödét egy speciális mintavétellel korai stádiumban igazolni lehet.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Shutterstock

A sztereotaxiás core biopszia még kevés helyen hozzáférhető Magyarországon. A modern röntgen mammográfokat ma már nemcsak az emlőrákszűréshez használják, hanem szövetmintavétel céljából is. Ez utóbbit nevezzük sztereotaxiás core biopsziának. A beavatkozás során először két ferde síkú digitális mammográfiás felvétel készül, melynek adataiból a számítógép meghatározza az elváltozás pontos térbeli helyzetét, és kijelöli a mintavételi tű útját. Helyi érzéstelenítés után, kis bőrmetszésen keresztül, az orvos a pontosan kijelölt pozícióba vezeti a speciális, szövethenger kimetszésére alkalmas tűt, és megtörténik a mintavétel. Ez az eljárás csak néhány helyen elérhető Magyarországon, mivel speciális technikai és szakmai hátteret igényel.

Jó eséllyel gyógyítható

Az emlőrákok közel 20 százalékát adó Duktális Carcinoma In Situ (DCIS) csak ezzel az eljárással igazolható korai stádiumban – tudatta dr. Barna Krisztina, az Affidea Magyarország privát centereinek képalkotó-diagnosztika orvosigazgatója. Az emlőben többféle rosszindulatú daganat alakulhat ki, ebből nagyjából minden ötödik DCIS. Ha elmarad a mammográfia és a sztereotaxiás mintavétel, a daganatot már csak késői stádiumban ismerik fel, így jóval csekélyebb az esély a gyógyulásra. Ez a kóros elváltozás az apró tejutakban fejlődik ki, ott terjed, kezdetben még nem okoz áttéteket, illetve nem hoz létre szövetszaporulatot. Jelenlétét csak a tejutakban felhalmozódó mész (kalcium) jelzi, ugyanakkor egy nagyon veszélyes folyamat nyitánya. A DCIS tapintással tehát nem érzékelhető és ultrahanggal sem látható, így ennél az elváltozásnál a szokásos ultrahang vezérelt mintavétel helyett sztereotaxiás biopsziát alkalmaznak.

Kevesebben mennek szűrésre

A mellrák gyógyításának egyik alapfeltétele, hogy időben diagnosztizálják és kezeljék a kóros folyamatokat. A világjárvány miatt azonban a szervezett szűrőprogramok sem működtek zavartalanul, saját szervezésben pedig igen kevés nő jelentkezett mellrákszűrésre. Dr. Barna Krisztina elmondta, a páciensek tavaly nyáron még igyekeztek bepótolni a tavaszi első hullám idején elmaradt mammográfiás vizsgálatokat, ugyanakkor ősztől azt tapasztalták, hogy nem folytatódott ez a tendencia. Holott 40 év felett minden nőnek fontos lenne a rendszeres mammográfiai vizsgálat, amellyel időben felismerhetők a rosszindulatú daganatok. A sztereotaxiás biopszia bevezetésével a betegutak jelentősen lerövidülnek. Amennyiben gyanús, meszes elváltozásokat látnak a mammográfiás felvételeken egy hölgynél, akkor előjegyzik sztereotaxiás mintavételre, majd a szövettan birtokában megkezdhető a megfelelő terápia.

A sztereotaxiás core biopszia kényelmes ülőhelyzetben történik. Hasonló egy általános mammográfiás vizsgálathoz, ugyanakkor a gép több felvételt is készít az emlőről, így ez több időt vesz igénybe. Ebből a páciens annyit érzékel, hogy tovább marad az emlő nyomás alatt.

Nem igényel előkészítést

A beavatkozás különösebb előkészítést nem igényel, csak azt fontos tudni a fokozott vérzésveszély elkerülésének érdekében, hogy a páciens részesül-e véralvadásgátló terápiában. A mintavételre érkező hölgyeknek mindenképpen érdemes étkezni a vizsgálat előtt, hiszen a stresszhelyzetet az alacsony vércukorszint tovább ronthatja – hívta föl a figyelmet a szakember.

(A borítóképen: A rózsaszín szalag az emlőszűrés fontosságára hívja fel a figyelmet)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában