segélyvonalak világnapja

2021.05.18. 09:00

Nem mindegy, melyik vonalat hívjuk fel szerelmi bánat vagy áldozattá válás esetén

Mindhárom szolgáltató segítséget nyújt, a feladatok azonban differenciáltak.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Kozma István

Május 17-én van a távközlési világnap, mely egyben a segélyvonalak világnapja is, ez volt az apropója annak, hogy azoknak a segélyvonalaknak a vezetői, amelyek Miskolcon elérhetőek, egyeztetésre ültek össze. A találkozó az Áldozatsegítő Központ miskolci, belvárosi irodájában volt.

Doszpoly Orsolya, a Miskolci Áldozatsegítő Központ és Áldozatsegítő Vonal koordinátora, dr. Bóna Gyula rendőr alezredes, a 112 Hívásfogadó Központ vezetője, valamint Molnár Erzsébet, a miskolci Lelki Elsősegély Telefonszolgálat szakmai vezetője a kapcsolódási pontokról beszélgetett, amely őket összekötheti. Mindhárom szolgáltatás éjjel-nappal működik, de mindegyik valamilyen specifikummal rendelkezik – tudatta Doszpoly Orsolya.

Az Áldozatsegítő Vonal tíz éve működik. Elsősorban bűncselekmények áldozatainak próbál azonnali segítséget nyújtani a hivatali időn túl is. A 112 segélyhívónak teljesen más szerepe van, hiszen itt leosztják a hívásokat a megfelelő szervezeteknek, ahol a bajba jutottak segítséget kaphatnak. Míg a lelkielsősegély-szolgálat azoknak nyújt támogatást, akik valamilyen lelki problémára, megrekedésre keresnek választ, kiutat – mondta a koordinátor.

Mindenre találnak megoldást

Arról tárgyaltak, hogyan tudják egymáshoz irányítani azokat a hívókat, akiknek elsősorban valamilyen más típusú megsegítésre van szüksége. Ez az alkalom egy tapasztalatcsere is egyben.

Felszínre került egyebek mellett az is, hogy amíg a 112-es segélyhívóhoz sok olyan hívás fut be, amely érdemben nem hozzájuk tartozik, addig az áldozatsegítő vonalon nem jellemző, hogy sok érdektelen hívást kapnának. Azonban olyan gyakran előfordul, hogy olyan hívás érkezik hozzájuk, ami inkább valamilyen lelki problémát feszeget. Abban az esetben, ha valaki nem bűncselekmény miatt kerül lelki válságba, akkor az nem az áldozatsegítők feladata. Doszpoly Orsolya példaként említette, hogy ha valakit elhagyott a párja, szerelmi bánata van, vagy nem egyezik a szomszédjával, családjával konfliktusai vannak, az egyértelműen a lelkielsősegély-szolgálat kompetenciája. Azonban ha bűncselekmény áldozataként közvetlenül vagy közvetve érte a lelki megterhelés, az már az áldozatsegítők munkája.

Érzelmi támogatás, pszichológusi segítség

A központokban – így Miskolcon is – kaphatnak érzelmi támogatást, akár pszichológusi segítséget is – tette hozzá a koordinátor. Az ügyfelek megtalálják az útját annak, hogy elérjék őket, hiszen tájékoztató anyagaik többek között a rendőrségen is megtalálhatóak. Az Áldozatsegítő Vonal Miskolcon működik, de országos lefedettségük van. Ez azt jelenti, hogy a szakképzett segítő kolléga meg tudja mondani a telefonálónak, hogy azon a helyen, ahol ő éppen tartózkodik és bűncselekmény áldozatává vált, hol van a legközelebbi Áldozatsegítő Központ, ahol igénybe veheti a szolgáltatást. Pontos tájékoztatást nyújtanak, aminek köszönhetően azonnali segítséghez juthat az áldozat. Ez nemcsak lelki jellegű, hanem anyagi vagy jogi segítség egyaránt lehet. Évente nagyjából 12 ezer hívás érkezik be az Áldozatsegítő Központhoz, ami havonta ezer hívást jelent. Ez a szám a pandémia ideje alatt nem nőtt számottevően, de az megfigyelhető, hogy amikor a médiában hírek jelennek meg a szolgáltatásról, akkor kicsit nőnek a megkeresések – tette hozzá Doszpoly Orsolya.

(A borítóképen: Dr. Bóna Gyula, Doszpoly Orsolya és Molnár Erzsébet a megbeszélésen)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában