zarándoklat

2021.05.23. 08:00

Kétnapos Szent Orbán-zarándoklat lesz Tokaj-Hegyalján

Május végén kétnapos Szent Orbán-zarándoklat lesz Tokaj-Hegyalján.

B. Tóth Erika

A Tokaji Borbarátnők Társasága hívta életre a zarándoklatot. 2013- ban volt először és azóta minden évben – kivéve tavaly a vírushelyzet miatt – Szent Orbán-napokat szerveznek, úgy mint a tervek szerint e hónap végén – mondta Kulcsár Edit, a Tokaji Borbarátnők Társaságának elnöke.

Kapcsolódó rendezvények

A Szent Orbán utazó ereklyét viszik el azokba a falvakba a borvidéken, ahol igényt tartanak rá. Általában jó szívvel fogadják, misét rendeznek a tiszteletére, kiállítást, vendéglátást szerveznek. A borbarátnők ehhez a rendezvényhez kapcsolódóan nyitott pincékkel, speciális borkóstolókkal várják a látogatókat.

Szent Orbán a borászok, szőlészek, kocsmárosok védőszentje. Ennek a kultúrtörténetnek a tudója Demeter Ervin – volt kormánybiztos –, aki elmesélte, hogyan került Tokaj-Hegyaljára Szent Orbán teljes csontereklyéje.

A történet 250 évre nyúlik vissza, amikor Andrássy István gróf, illetve Tokaj-Hegyalja megkapta Szent Orbán csontereklyéjét. Andrássy gróf a pápánál járt, már második alkalommal, és akkor nem vitt magával tokaji aszút. A pápa megkérdezte, hogy miért nem vitt neki abból a finom borból, amiből a múltkor, és Andrássy gróf úgy válaszolt – ami az igazság volt –, hogy sajnos nincs minden évben aszú. „Ez mitől függ?” – kérdezte a pápa. Andrássy azt válaszolta, hogy az időjárástól. A pápa szeme felcsillant, és azt mondta: megoldom ezt a problémát. Nektek ajándékozom Szent Orbán teljes csontereklyéjét, vidd haza, és helyezzétek el a kápolnában.

Ez pont 250 éve történt. Azóta van a borvidéken a védőszent ereklyéje, aki 222 és 230 között volt Róma püspöke. 2013-ig sokan nem tudták, hogy itt nyugszik, akkor amikor a borbarátnők „kiszabadították” a fogságából és elindították a zarándoklatot: akkor ismerték meg sokan a történetet.

– Ehhez fűződik még egy érdekes történet – vette át a szót Kulcsár Edit. – 2013- ban, amikor a szent csontokkal elindult a menet szakadt az eső, borult volt az ég. Ahogy haladtak a szent csontokkal, kezdett kisütni a nap, felszakadozott a felhőzet, és a végére ragyogó szép idő lett. Ez még nem minden! Utólag visszatekintve elmondható, hogy abban az évben volt a tokaji borvidék egyik legjobb aszútermése.

Kulcsár Edit elmondta azt is, hogy ők maguk is csak 2012-ben tudták meg, hogy ez a csoda ott van a borvidéken. A Borbarátnők Társaságának már a megalakulásukkor, 2003-ban az szerepelt a céljaik között, hogy a tradíciókat felelevenítik és megőrzik. Tagjaik között a legjobb borászok, borszakírók vannak.

Most meghirdetik a Szent Orbán-évet, ugyanis pontosan 250 éve került a borvidékre az ereklye. Ebből az alkalomból speciális ereklyetartót készített Lenzsér-Mezei Kata iparművész.

Május 28-án Monokon 11 órakor a templomban szentelik majd fel az ereklyetartót, és elindul a zarándoklat. A pandémia miatt még nincs meg a települések sorrendje, de a szervezők a Tokaji Borbarátnők Társasága azt remélik, hogy betartva a járványügyi szabályokat, sok borvidéki település csatlakozik, és az érdeklődőket is nagy szeretettel várják a kétnapos tokaj-hegyaljai zarándoklatra.

(A borítóképen: Egy korábbi zarándoklaton)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában