2021.05.15. 09:00
Hernádkakon landolt az ország utolsó távirata
Az utolsó lehetséges feladási napon, április 29-én indították útnak a küldeményt.
Fotó: Ádám János
A Herman Ottó Múzeum és a Magyar Küldeményművészeti Társaság közös projektjének záró eseményén, Hernádkakon kézbesítették ki Magyarország utolsó táviratát pénteken délután. Ebből az alkalomból megosztották az „Utolsó távirat” című felhívás eredményeit, és ünnepélyesen elbúcsúztak a Magyar Posta távirati szolgáltatásától.
Vass Tibor, a társaság alapító elnöke, a projekt egyik ötletgazdája vette át az utolsó táviratot a település postájának vezetőjétől és kézbesítőjétől.
Emlék marad
A Honvédelmi Minisztérium a projekt egyik kiemelt partnere volt.
A háborúban a katonák távirattal üzentek haza, illetve a család is így kommunikált velük – mondta Beluzsárné Belicza Andrea alezredes, a minisztérium sajtófőnöke.
Mára már elavult a távirat, de amit képviselt, azt nem felejtjük el – tette hozzá.
Utolsó távirat kézbesítése Hernádkakban
Amikor még kevés volt a telefon a háztartásokban, akkor volt a legnépszerűbb a távirat, hiszen az üzenet gyorsabb a levélnél, még aznap megérkezett a címzetthez – említette dr. Zolnayné Baleda Edit, a Miskolc 1-es posta vezetője. Az utóbbi években egyre inkább elvesztette a létjogosultságát, viszont érdekes, hogy az utolsó napokban rendkívül nagyot ugrott a távirati kedv, az emberek még ki akarták venni a részüket a történelmi pillanatból. Az utolsó táviratok nagy része vidám üzenet volt – mondta a postavezető.
Ez történelmi, de nem az utolsó pillanat – hangsúlyozta dr. Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója. A múzeumban ugyanis kiállításokat szerveznek majd és kiadványokat adnak ki a távirat emlékének megőrzésére.
(A borítóképen: Vass Tibor vette át az utolsó táviratot Magyarországon)