nem bírják a bezártságot

2021.04.15. 20:00

Illegális bulikat szerveznek a fiatalok

A fiatalok már a közösségi oldalakon is szerveznek illegális házibulikat.

Hegyi Erika

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

– Felháborít, hogy amíg én itthon kuksolok a járvány idején, és várom, hogy végre megkapjam a védőoltást, mások illegális bulikat szerveznek úgy, hogy a legalapvetőbb biztonsági előírásokat sem tartják be – panaszolta Takács Zsófia miskolci fiatal, aki jelenleg a fővárosban tanul egyetemen. Mint mondta, hónapokkal ezelőtt arra lett figyelmes, hogy volt gimnáziumi osztálytársai olyan fotókat posztolnak, amelyek mind házibulikban készültek. Összeölelkezve, pohárral a kezükben, vidáman pózolnak, mintha a vírusnak nyoma sem lenne.

A közösségi oldalon

– Én még a villamoson és a buszon is félve utazom, nehogy megfertőződjek, csak délutánonként szoktam sétálgatni a lakásomhoz közel eső parkban. Most pedig különösen vigyázok, hiszen valószínűleg én is megkapom a védőoltást néhány hét múlva, addig pedig semmiképpen nem akarok beteg lenni – tette hozzá Zsófia.

Jelezte: a fiatalok a közösségi oldalon szervezik az illegális bulikat.

Utánanéztünk mi is ezeknek a csoportoknak, és a közösségi oldalon valóban találtunk ilyeneket. A „Hol van épp házibuli?” oldalnak több mint 32,7 ezer tagja van, de „Retró Házibuli” oldal sem kevésbé népszerű a 15 ezer követőjével. „Csatlakozz! Lájkold az oldalt és értesítünk, hogy mikor és hol lesz a legközelebbi buli!” – bátorítanak mindenkit.

Zárt ajtók mögött

Olyan oldalt nem találtunk, ami megyénkbeli házibulik szervezésére lenne hivatott, de egy miskolci fiatal, Balázs elárulta ennek is a titkát. Kérte, a teljes nevét ne írjuk meg.

– Az egyik barátomtól tudom, hogy a különböző vendéglátóhelyek látszólag ugyan zárva vannak, de akadnak olyanok, ahol a tulajdonos megengedi, hogy zárt ajtók mögött összejöveteleket szervezzenek. Ez általában olyan helyiségben történik, ami nem az utcafrontra néz, vagy pincehelyiségben található, így fény és hang nem szűrődik ki – mondta Balázs.

Hozzátette: nagyon nehéz mindenkinek ez az időszak, hiszen nem találkozhatunk a barátainkkal, ismerőseinkkel. Bár a fiatalok videóhívás segítségével cseveghetnek egymással, de az teljesen más, mint amikor személyesen találkoznak, és egy-egy sör mellett beszélgethetnek, nevetgélhetnek. Túl hosszúra nyúlt a járvány, valószínűleg ezért szegik meg egyre többen a szabályokat, jegyezte meg Balázs.

Az elmúlt napok híreiben az is szerepel, hogy néhány lakástulajdonos nyíltan hirdeti, hogy illegális bulik céljából adja ki a lakását. Jelentkezők pedig akadnak rá annak ellenére, hogy egyre több fiatal kerül kórházba a koronavírus okozta súlyos szövődmények miatt.

De úgy tűnik, van más megoldás is. Bíró Szandra, megyénkbeli középiskolás azt mesélte, hogy gyakran látott még télen is különböző parkokban nagyobb, fiatalokból álló csoportokat. Vígan sörözgettek, beszélgettek, mintha csak egy kocsma teraszán üldö­gélnének. Sőt egyszer, amikor a nagymamájához utazott, az egyik falu szélén arra lett figyelmes, hogy a fiatalok székeket hordtak ki a kukoricás szélébe, és ott italoztak.

– Úgy tűnik, a szigorítások ellenére mindenhol megtalálták a fiatalok a módját a közös szórakozásnak – jegyezte meg Szandra, hozzáfűzve: egyre fogy az emberek türelme, az illegális bulik azonban oldják a bezártság okozta feszültséget.

Súlyos következmények

Rusvai Miklós víruskutató, egyetemi tanár ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, veszélyesek lehetnek az illegális összejövetelek. Nyilvánvaló következménye az lesz, hogy egyre több fiatal fertőződik majd meg. A statisztikai adatok már erről árulkodnak, a kórházba kerülők és a halottak között is egyre több a fiatal. Ez a korosztály minden téren bevállalósabb, kevésbé félnek a kockázatoktól. A diszkóbalesetek és egyéb balesetek terén is ők vezetik a statisztikákat, hívta fel a figyelmet a szakember.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy illetékességi területén április 6-tól 13-ig terjedő időszakban Sajószentpéteren egy 22 fős rendezvény kapcsán intézkedtek a járőrök. A rendőrség a rendezvény szervezőjével szemben közigazgatási bírságot szabott ki, a résztvevőkkel szemben szabálysértési eljárás indult.

(A borítóképen: Akadnak, akik fittyet hánynak a biztonsági előírásokra)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában