speciális társkereső

2021.02.07. 12:00

Ötven fölött segítenek társat keresni és találni

Egy vakokkal foglalkozó pedagógus hozta létre az első ilyen speciális társkeresőt.

Detzky Anna

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Kézcsókot, az első ingyenes, online, magyarországi társkereső oldalt időseknek 2010-ben indította el egy tanár, családi vállalkozás keretében, nonprofit jelleggel. Kifejezetten az 50 felettiekre és az ő igényeikre koncentrál a portál hiánypótló jelleggel.

– A családomban és a baráti körömben is tapasztaltam, hogy nehézségekbe ütközik az újrakezdés özvegyként vagy elváltként. Egy bizonyos koron túl már sokkal nehézkesebb az ismerkedés, hiszen egyre jobban beszűkül az ember mobilitása – fejtette ki Bíró Csaba, a Kézcsók ötletgazdája. – Látássérültekkel dolgozom, és korábban számukra hoztam létre egy társ­keresőt. Mivel láttam, hogy az idősek területe teljesen ellátatlan, később arrafelé orientálódtam.

Számítógépes segítség

Az informatika komoly kihívások elé állítja a szépkorúakat.

– Olyan társkereső oldalt hoztam létre, amely tekintettel van rá, hogy az idősebb korosztály egy része kevéssé tudja használni a komputert. Gyakran ismételt kérdésekkel és tutoriallal is segítjük a felhasználókat. Emellett lehetőséget biztosítunk ­e-mailes, telefonos konzultációra, amelynek keretében akár még a tartalmak feltöltését is elvégezzük, ha szükséges. A most ötvenes-hatvanas generáció azonban már legalább a felhasználói színű számítógépes tudás birtokában van. Tavaly óta mobilbaráttá is váltunk. Gyakran kapunk visszajelzéseket sikertörténetekről, de az idősek nagyon diszkrétek. Szigorúan ügyelnünk kell a hirdetőink személyiségi jogainak védelmére – tájékoztatott az oldal működtetője.

(A borítóképen: Önfeledt boldogság az időskorban – a társkereső sikertörténetekről is beszámol)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában