összefogás

2020.11.13. 14:00

Zsombi gyógyulásáért énekeltek, zenéltek

A zenészek összefogtak az SMA-s kisfiúért, segítsünk neki mi is!

Hegyi Erika

Forrás: Olvasónk küldte

Sokan szeretnék, ha Zsombi, a Kazincbarcikán élő, egyéves kisfiú minél előbb meggyógyulna. Ismert emberek, sztárok is összefogtak érte, akik zenéjükkel, dalaikkal próbálnak meg segíteni.

A közelmúltban Kazincbarcikán rendeztek jótékonysági estet az SMA-s, azaz gerinc­eredetű izomsorvadásban szenvedő kisfiú megsegítésére, ahol Kökény Attila, Juhász Marci és a Meridián Együttes is fellépett.

Az estet a Don Bosco Sportközpont jóvoltából tudták megrendezni, ők biztosítottak ugyanis helyszínt a rendezvénynek.

Szívesen jött

Kollégánk részt vett a rendkívül jó hangulatú, zenés, jótékonysági esten, és sikerült beszélnie a fellépőkkel is.

– Semmi más nem vezérelt, amikor elvállaltam a fellépést, csak az, hogy egy beteg kisgyerekről van szó – mondta lapunknak Kökény Attila énekes. – Nagyon sok segélykérő levelet kapok, hetente hármat-négyet, de sajnos mindenkin nem tudok segíteni. Amikor azonban megtudtam, hogy ezúttal egy beteg kisfiú gyógyulásáról van szó, megpróbáltam úgy alakítani a hetemet, hogy a jótékonysági est is beleférjen. Ezután Vajára utazom fellépni, majd Salgótarjánba, de szívesen vállaltam ezt a kitérőt – tette hozzá az énekes.

Juhász Marci, a Nomád Zenekar énekese úgy fogalmazott, amióta az eszét tudja, szeret önzetlenül segíteni.

– A beteg gyermekek szüleit szuperhősöknek tartom, és mivel a zene az életem része, ennek segítségével tudok hozzájárulni Zsombi gyógyulásához. Bármelyikünk kerülhet ilyen helyzetbe, de tudom és érzem, hogy minden rendben lesz, összejön a szükséges pénz a kisfiú gyógyszerére.

Üveges Dani, a Meridián Együttes tagja pedig azt tett hozzá: – Amikor a szervező hölgy egy hónappal ezelőtt felhívott azzal, hogy szeretne jótékonysági estet szervezni egy beteg kisfiú megsegítésére, és minket szeretne megkérni báli zenét játszani, valamint hangosítani, rögtön tudtam, hogy nagyon szívesen megyünk majd! Körbehívtam a zenekar tagjait, és mindenki ugyanezen a véleményen volt, úgyhogy húsz perc alatt el is dőlt a kérdés: ott a helyünk! – mondta a zenész.

Segítsünk Zsombinak!

Zsombor még csak egyéves, de már átesett egy szívműtéten és rengeteg kezelésen, hogy az izmai ne sorvadjanak el teljesen. Az igazi megoldást azonban a Zolgensma nevű génterápia jelentené, ez azonban nagyon sokba kerül, 730 millió forintba. Egyelőre valamivel több mint 122 millió forint gyűlt össze. Kérjük kedves olvasóinkat, segítsenek, hogy Zsombi is megkaphassa az életmentő gyógyszert! Részletek az SMA baby Zsombor Facebook-oldalon.

Kapcsolódó cikk:

(A borítóképen: Sokan összefogtak Zsombiért)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában