Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub

2020.11.22. 09:30

Valóságban és fejben is utaznak a klubtagok

Detzky Anna

Forrás: Olvasónktól

Kihasználta a néhány karanténmentes hónapot a miskolci Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub, de mostanra visszatértek az online térbe és a telefonvonalak mögé.

– Az első bezárkózás után júniustól ismét megnyitotta kapuit a klub – emlékezett Szabóné Nagy Julianna klubvezető. – Viszont az óvatosság kedvéért majdnem egész nyáron végig szabadtéri programokat szerveztünk. Elsőként az Avasi kilátóba sétáltunk föl, aztán Diósgyőrbe a Tündérkertbe. Egy másik alkalommal pedig a csanyiki cserkészparkban játékos vetélkedőt tartottunk lufifújással, zsákban futással és lepényevéssel.

Idegenvezetés otthon

Nyár közepén főleg Miskolcon tettek több sétát, és múzeumba is látogattak.

– Nagyon sikeres volt városnéző túránk, amelynek keretében egy idegenvezető ismeretlen műemlékeket és történelmi helyeket mutatott be nekünk Miskolc frekventált pontjain. Egy másik napon pedig a népkerti szobrokból és alkotóikból készültünk fel. Egy fiatal atya idegenvezetésével megnéztük a Mindszenti templomot is. Újra kimentünk a Csanyikba, és bejártuk a 6 kilométeres szívbarát tanösvényt. A júliust lecsófőzéssel zártuk törzshelyünkön, a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház udvarán – sorolta a klubvezető.

Augusztusban szinte hetente találkoztak, hogy bepótolják a kimaradt alkalmakat.

A katona sírjánál

– A Herman Ottó Múzeum képtárába látogattunk el először. Aztán egy nagyon jól sikerült vonatos kirándulást tettünk Sárospatakra. Szeptember elején köszöntöttük a névnaposokat, legközelebb pedig autóbusszal Szerencsre és Tarcalra mentünk. Hónap közepén a miskolci épületeken látható állatmintákról és címerekről esett szó idegenvezetéssel egybekötött sétánkon. Kisgyőrbe is kirándultunk, majd megnéztük az Avasi Református Templomot.

Október 23-án megtartottuk hagyományos történelmi megemlékezésünket. El­zarándokoltunk a Berekaljára, és megkoszorúztuk az Ismeretlen Katona sírját, amit mi gondozunk.

Október vége óta ismét interneten és telefonon tartják egymással a kapcsolatot.

– Kis csoportok, baráti társaságok alakultak ki a klubon belül, akik intenzívebb kapcsolatot ápolnak. Ők adják tovább nekem az információ­kat, hogy kiről, mit tudnak. Tavasszal elkezdtünk egy online múltidéző sorozatot, amely a korábbi hónapok eseményeinek felelevenítését szolgálja.

(A borítóképen: Kiránduló nyugdíjasok)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában