karácsonyfa

2020.11.24. 09:00

Drágább lehet a fenyő

Az élő fenyők iránti vásárlói kedvet is befolyásolja, hogy merre alakul a járványhelyzet.

Szaniszló Bálint

Lakos Zsolt õstermelõ

Fotó: Bujdos Tibor

A miskolci Kovács családnál már többéves hagyomány, hogy élő fenyőfát díszítenek fel karácsonyra. Általában a Búza téren vásárolják meg a karácsonyfának valót, sőt az utóbbi két évben mindig ugyanattól az árustól.

„A gyerekek most tizenévesek, és kicsi koruk óta plafonig érő fát állítunk az ünnepekre – mondta Tamás, a családfő. – Panellakásban vagyunk így ezekre a napokra alaposan át kell rendeznünk a nagyszobát, hogy elférjen a fa, de a gyerekek öröme megéri. Eleinte nem álltunk nagyon jól anyagilag, így a lényegesen olcsóbb lucfenyőt választottuk. Az utóbbi években viszont úgy takarékoskodunk, hogy jusson drágább karácsony­fára. Egy ideig az ezüstfenyő volt a menő a gyerekek körében, de tavaly például már nordmannunk volt. Rá kellett költenünk 14 ezret, de nagyon szép volt, megérte. Remélem, idén is kijövünk ennyiből...

Inflációval növelve

Hogy Tamásék kívánsága teljesül-e, azaz hogy miként is alakul az idei karácsonyfapiac, arról ma még igazából csak sejtések vannak. A koronavírus-járvány miatti intézkedések a fenyőfák várható árát és a vásárlási hajlandóságot is befolyásolhatják.

Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke a napokban azt mondta, hogy kalkulációik szerint – amennyiben az elmúlt évekhez hasonló körülmények között lehet majd árusítani idén a karácsonyfának valót, akkor legfeljebb az inflációnak megfelelő áremelkedés várható, azaz 3-4 százalékkal drágulhatnak a fák, ha valamilyen ok miatt akadozik a hazai kitermelés, akkor többletimport szükséges, ami akár 15-20 százalékkal is felhajthatja az árakat. Ez főleg a forint és az euró árfolyama miatt lehet ekkora.

Mint megtudtuk a korábbi évek tapasztalata alapján importként főleg nordmann fenyő érkezik, nagyrészt Dániából, a behozatal mennyisége 500-600 ezer darabot tesz ki.

Soktényezős a helyzet

Magyarországon egyébként – a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének adatai szerint – mintegy 3000 hektáron termesztenek fenyőfát. A fák kitermelése ezekben a napokban indult meg. Előbb a földlabdás fenyőfákat szedik ki, aztán azokat, amelyeket exportra szántak. Érdekesség, hogy hazánkból Olaszországba főként lucfenyőt szállítanak a termesztők, a környező országokba, a román és szlovák piacra mindenféle fenyő megy.

A főbb termőterületek a Dunántúlon vannak, főleg Vas, Zala, Somogy megyékben, de – természetesen – mifelénk is akadnak olyan vállalkozások, akik karácsonyfának valót termesztenek.

Ilyen például Arnóton, a lassan három évtizede működő Lakos Fenyves, amely családi vállalkozás. Náluk december 1-jén kezdődik a karácsonyfa­idény, és a hagyományt idén is szeretnék megtartani, amennyiben a járvány nem szól bele a tervekbe. Lakos Zsolt mondta el érdeklődésünkre, hogy korábban próbálkoztak viszonteladással, azaz árusoknak adtak el fát továbbértékesítésre, de az jobban bevált, hogy a telephelyükön várják a vásárlókat, akik aztán ott, helyben kiválaszthatják a legjobban tetsző karácsonyfát, amit kivágnak és már lehet is vinni, Vannak visszatérő vásárlóik, akik akár már előre kinézik a legmegfelelőbb fát, és nem sokkal ünnep előtt viszik csak el.

Felkészültek a rohamra

„Az évek során eljutottunk oda, hogy a hagyományosakon túl természetesen ezüstfenyőt és nordmannt is termelünk, mert elég nagy igény van rájuk a vásárlóink körében – mondta el Lakos Zsolt. – Felkészültünk arra, hogy a járványügyi intézkedések maximális betartásával megfelelő körülményeket biztosítsunk a vásárlók számára. Reméljük mind ők, mind mi elégedetten leszünk túl az idei karácsonyfaszezonon.”

Várható árak

  • lucfenyő 3000 forint/méter
  • ezüstfenyő 4000-5000 forint/méter
  • nordmann 6000 forint/méter
  • A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének kalkulációja.

    (A borítóképen: Lakos Zsolt a termesztett fenyőkkel)

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában