Köszi, Apa!

„Csak az anya biztos!” – szól a latin mondás, amit tréfásan szoktunk idézni. És ami az én édesanyám szájából gyakran úgy hangzott el, hogy „Nálad az apa biztos. Olyan vagy, mint apád.” Noha nem mindig volt pozitív kicsengése ezen kijelentésének, főleg akkor, amikor lány létemre valami csínyben vettem részt, én ezt mégsem bántam soha.

Rengeteget köszönhetek édesapámnak, kezdve a zenei ízlésemtől, az igazságérzetemen és természetszeretetemen át azokig az értékekig, amiket átadott nekem, amik szerint élek és úgy gondolom, hogy mindenki számára alapvetőnek kellene lennie.

Ha lehetne egy kívánságom, azt kívánnám, hogy a világon minden egyes kisgyereknek olyan szülei legyenek, amilyenek az én szüleim és olyan boldog gyerekkora, amilyen az enyém volt. Egészen biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb világban élnénk.

Magyarországon június harmadik vasárnapja az apák napja. Közel sem olyan népszerű, mint az anyák napja, sokan azt sem tudják, hogy létezik, és ez igazán méltatlan az édesapákkal szemben. Mert ők azok, akik vigyáznak ránk, terelgetnek bennünket az élet rögös útján, példaként állnak előttünk, erősek és bátrak, akik az édesanyákkal karöltve a vállukon viszik a családot. Akikkel mókázunk, akikkel Deep Purple koncerten ugrálunk, akikben olyan feltétel nélkül megbízunk, hogy képesek vagyunk a szekrény tetejéről az ölükbe ugrani, miközben anyánk ijedtében visít a konyhában. Akikkel összekacsintunk, akik megtanítanak biciklizni, úszni, fára mászni, autót vezetni, horgászni, felismerni a madarakat a hangjukról, akikkel gyakoroljuk az anyák napi verset, akik megengedik hogy összekenjük magunkat a szülinapi tortával, és akik a nyakukba vesznek, hogy jobban lássunk.

Ölelje meg az édesapját ma mindenki, aki teheti! És mondjunk nekik hálát mindenért! Köszi, Apa!