Tánc

2019.05.20. 08:30

Taktaharkányi lányok a világ élén

A Spry Dance Club mindkét kategóriájában győztes lett.

Bánhegyi Gábor

Balról: Visnyánszki Dalma, Visnyánszki Zsanett, Nagy Ivett, Fila Tímea és Kovács Annamária (Cini)

Forrás: A táncosok fotója

Legutóbb annak kapcsán írtunk a taktaharkányi Spry Dance Clubról, mert két koreográfiájukkal is kijutottak a májusi zágrábi világbajnokságra. Azóta már a verseny is lezajlott, a lányok feltáncolták magukat kategóriájukban a világ tetejére.

Törés és Háborgó tenger

– Két kategóriában is indultunk – mondja Fila Tímea, a csapat tagja. – A Törés című koreográfiánk, amelyik a két évvel ezelőtti balesetemről szól, az A kategóriában a profik között, a Háborgó tenger a B kategóriában az úgynevezett amatőrök között versenyzett, és mindkettő első helyezett lett. Az utóbbiban nem nagyon bíztunk, mert volt rontásunk, de az értékelésekben elhangzottak szerint nem hátráltatta a koreográfia eltáncolását, így nem nagy hibaként könyvelték el. Nagyon zsúfolt napok voltak. Sokat utaztunk, és miután odaértünk, egyből a csarnokba vezetett utunk. Koreográfusunk fiatalabb tanítványai is indultak duóban, így ők még délelőtt táncoltak. Ezt követően foglaltuk el a szállást, majd indultunk vissza a verseny helyszínére, ahol mi is színpadra léptünk. A verseny színvonalát az interneten való élő közvetítés is bizonyítja, azok is nyomon követhettek és szurkolhattak, akik itthon maradtak. Kicsit előrébb is jött a program, így korábban szerepeltünk, emiatt sokan lemaradtak rólunk. Jó érzés volt mindkét kategóriát megnyerni. Az eredményhirdetés után a lányokkal vettünk egy üveg pezsgőt és ünnepeltünk. Másnap volt egy kis idő megnézni Zágrábot. Vasárnap kiderült, hogy nem kerültünk be a gálaműsorba, oda összesen 40 produkciót hívtak be a több mint ezer koreográfiából.

A taktaharkányi csapatnak ez az eddigi a legnagyobb sikere.

– Egy világbajnokságon már volt ötödik a csapat, most végre sikerült győzni is. Ezzel nem búcsúztunk el végleg Horvátországtól, mert júniusban Novaljában szintén lesz egy versenyünk, ahol ugyancsak mindkét koreográfiával szerepelni fogunk – mondja Fila Tímea.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában