Dzsúdló lazán, Olaszországban várta a ponthatárokat

Van, aki izgul és van, aki magabiztosan, esetleg az esélytelenek nyugalmával várja az egyetemi ponthatárok kihirdetését. Akár így, akár úgy, fontos pillanat ez a továbbtanulás előtt álló fiatalok életében. A csütörtöki közös várakozás és ünneplés mellett koncertek is várták a reménybeli egyetemistákat. A fellépők közül elcsíptünk három zenészt, meséljék el, hogyan várták, hogy vajon felvették-e őket a vágyott felsőoktatási intézménybe.

– Mondanám, hogy nagy pillanat volt, amikor kihirdették a pontokat, de én ezt akkor nem nagyon izgultam túl. Ennek az egyik oka az volt, hogy jól sikerült az érettségim, illetve az előző évek tendenciáiból tudtam, hogy a megcélzott szakon milyen pontszám emelkedés várható. Másrészt pedig éppen a nővéremnél voltam Olaszországban a barátaimmal, és egy dög meleg villamoson kaptam a hírt, kifejezetten kellemes, kissé kapatos hangulatban. Szóval a kedvemet nem rontotta el, sőt. Arra emlékszem, hogy a barátaim izgultak picit, de egyébként semmi extra – mesélte Juhász Marci, alias Dzsúdló.

Színészből gazdász

NahajPee, a SkyFanatic énekese a felvételi eredményeket otthon várta a kanapén, ami szerencsére teljesen a várakozásainak megfelelően alakult.

– Több egyetemet is beírtam, de az első helyen a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi kara szerepelt, ahová Gazdálkodás és menedzsment szakra fel is vettek. Korábban színész akartam lenni, dráma szakra jártam a Zrínyi Ilona Gimnáziumba, de egyszer azt mondta egy matematikatanárom, hogy úgyis matekot fogok tanulni. Ezen jól össze is kaptunk, majd pár év múlva felvettek gazdásznak, szóval mégiscsak igaza lett. Azóta oda járok, sajnos egy kis csúszásban vagyok, de erre annyit szoktam mondani, hogy a tanárok szeretnek és kértek, hogy maradjak még pár évet – mesélte nevetve Pee.

Felvételi után

Egy nagyon jó élményt elevenít fel Mészáros Zoltánban, a Before the Last zenekar basszusgitárosában ez a ponthatárváró, hiszen elég régen volt már, mikor ők ültek tűkön, vajon felvételt nyertek-e. Igaz, abban az időben nem volt ilyen nagy buli, pedig igazán nagy élmény lett volna, mondta.

– Otthon izgultunk, hogy felvegyenek, aztán azon, hogy a szüleink is elégedettek legyenek a választásunkkal. A barátokkal, osztálytársakkal, évfolyamtársakkal utána összejöttünk, elmeséltük egymásnak a történéseket, kinek hogy sikerült, milyen volt a felvételi. Ugyanis nekünk még volt felvételi. Tehát el kellett utaznunk akár Nyíregyházára vagy Egerbe és szóban is bizonyítani azt, hogy nem csak jó jegyeink vannak, hanem valóban odavalóak vagyunk. Ez a következő nagy megmérettetés az érettségi után, és tudtuk, hogy még teljesítenünk kell. Természetesen azon felül, hogy a környezetünk elvárása nyomta a vállunkat, nem hagyhatjuk el azt a tényezőt sem, hogy mi saját magunktól is elvártuk azt, hogy márpedig valamelyik egyetemre bejussunk és aztán persze el is végezzük. Akkoriban nem is jelentkezett mindenki egyetemre egyébként. Végül bár mindegyik helyre felvettek, ahová jelentkeztem, de mivel a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karát írtam be első helyre, és ott is folytattam a tanulmányaimat. Felemelő érzés volt, hogy mindenkit felvettek valahová és büszkék voltunk egymásra – emlékezett vissza Zoli.

– Utolsó gondolatként pedig azt hiszem, mindenkinek azt kívánom, hogy teljesüljön az álma, vágya, találja meg azt az iskolát, ahová szeretne járni, de ha mégis másképp alakul az élet, ne féljen váltani. Az a lényeg, hogy olyan tanulmányokat, hagyományokat folytasson, amik közel állnak hozzá, hiszen ezek az évek meg fogják határozni a jövőjét, a baráti körét és az egész pályafutását. Szóval mindent bele, hajrá, bulizzatok egy hatalmasat és örüljetek a végeredménynek!