Siker

2021.12.29. 20:00

Már több mint százezren látták a Nagykarácsony című magyar filmet

Már több mint 100 ezren látták a Nagykarácsony című romantikus magyar filmet, amely a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült - közölték az alkotók szerdán.

Mint írják, a filmre már majdnem 110 ezren váltottak jegyet, így ez a legnézettebb film a Nemzeti Filmintézet által támogatott alkotások közül 2021-ben.

A közlés szerint egy hónappal a hazai premier után, december 25-én vásárolták meg a százezredik jegyet a Tiszeker Dániel által rendezett filmre.

A romantikus és humoros vígjátékban Ötvös András, Zsigmond Emőke, Pokorny Lia, Scherer Péter, Szabó Kimmel Tamás, Rujder Vivien, Csuja Imre, Szerednyey Béla, Hernádi Judit és Mészáros Máté látható.

A film története szerint Arnold, a tűzoltó, minden kollégája példaképe meg akarja kérni a barátnője kezét. A romantikus esemény azonban katasztrófába torkollik és egy furcsa baleset hatására a tűzoltó még tériszonyos is lesz, akit egy karácsonyi vásárba száműznek egy gyermekelőadás tűzvédelmi ügyeletesének, ahol megismerkedik egy lelkes tanítóval.

Borítókép: jelenet a filmből. (Nagykarácsony című film Facebook-oldala)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!