Hazai filmkészítés

2021.11.16. 07:05

Fontos feladatot tölt be a Lakiteleki Filmszemle határon innen és túl

A szemlére falvak, városok, televíziók, filmkészítő közösségek és magánszemélyek is jelentkezhetnek.

A Magyar Nemzet cikkében Pilhál György, a a Lakiteleki Filmszemle zsűrijének tagja tekintett vissza a kezdetekre, illetve a Magyar Nemzet különdíjával elismert alkotókra, alkotásokra.

Pilhál György felidézte, hogy az ezredfordulón egymás után alakultak a kis televíziók, felértékelődött a helyi hírek fontossága. Ezek a médiumok azonban korlátozott műsorsávjukon és saját közönségükön kívül nem tudtak az ország nyilvánossága előtt megmutatkozni. Ekkor vetődött fel Lezsák Sándor javaslatára, hogy legyen egy olyan filmszemle, amelyre falvak, városok, televíziós csatornák, filmkészítő közösségek és magánszemélyek is jelentkezhetnek, határon innen és túl.

Ami még különlegesebbé teszi a Lakiteleki Filmszemlét, az a zsűri.

Változatos összetételének köszönhetően mindenki hozzátesz valamilyen új szempontot az értékeléshez. A zsűrizésben ráadásul diákok is részt vesznek, akik Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Lakitelek, Nagykőrös és Tiszakécske iskoláit képviselik, de a környékbeli klubok, egyesületek is leadják a maguk szavazatait.

Pilhál György rámutatott arra is, hogy sok díjat nyernek a magyar filmek, de a hazai filmkészítést is átitatja a kereskedelmi szellem és a pályázati rendszer. Nem könnyű megfelelni azoknak a kritériumoknak, amelyek alapján támogatás nyerhető a médiahatóságtól.

A Lakiteleki Filmszemle példás összefogással szerveződik.

Olyan mértékadó szervezetek ajánlanak fel díjakat az alkotóknak, mint a Magyar Művészeti Akadémia, a médiahatóság, a minisztériumok, a Nemzeti Művelődési Intézet és az Országgyűlés Hivatala.

A Magyar Nemzet / Magyar Idők díjazottjai

2010-ben a zsűri 200 ezer és a Magyar Nemzet 100 ezer forintos különdíját Az aranybornyú című alkotás kapta, amelyet Nagy Lajos rendezett. 2011-ben a Magyar Nemzet és Vidékfejlesztési Minisztérium különdíját a Kéry Péter rendezésében megvalósult A szatmári szilvapálinka története címet viselő film alkotói vehették át. 2013-ban az Álmomban rétisas szállt a kertünkbe… című alkotás, Cséke Zsolt rendezése a zsűri 200 ezer forintos különdíja mellett a Magyar Nemzet és a csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium különdíját is elnyerte.

2016-ban a Magyar Művészeti Akadémia 500 ezer, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum 100 ezer, a Magyar Idők 100 ezer forintos, illetve az Echo Televízió és a Magyar Hírlap különdíját, valamint a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium és a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 25-25 ezer forint értékű különdíját a Nemzetidegenek című filmalkotás érdemelte ki, amelyet László Gábor rendezett.

2017-ben a Magyar Idők 100 ezer forint értékű különdíját, a Kairosz Könyvkiadó különdíját és a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 25 ezer forintos különdíját a Parafrázis című alkotás kapta, amelyet Kemény Eszter rendezett. 2018-ban a Magyar Idők című napilap 100 ezer forintos különdíját a Turda Adrienn szerkesztésében megvalósult Egy nap Csókay Andrással című film alkotói vehették át. 2019-ben a Magyar Nemzet című napilap 100 ezer forint értékű különdíját és a lakiteleki Tisza Nyugdíjasklub 25 ezer forintos különdíját a Szabadság bolond körei című alkotás kapta, amelyet Dér András és Muhi Klára rendezett.

A XX. Lakiteleki Filmszemléről megjelent korábbi cikk a Magyar Nemzet portálján olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!