Járvány

2020.03.18. 11:52

Átütemezéssel és gyorsított pályázati eljárással segíti a filmeseket az NFI

Átütemezéssel és gyorsított pályázati eljárással is segíti a filmeseket a Nemzeti Filmintézet (NFI) a koronavírus-járvány idején.

Forrás: Shutterstock

A koronavírus miatt a hazai filmgyártásnak is komoly nehézségekkel kell szembenéznie, amelyek a magyar filmipar minden szereplőjét érintik.

Több nemzetközi produkció elhalasztott, illetve lemondott magyarországi forgatásokat, ez kihatással van a műtermi és a közterületi forgatásokra is.

Az eddig teljes kapacitással működő filmgyártó vállalatok folyamatos munkát biztosítottak a magyar szakembereknek és szolgáltatóknak, a koronavírus miatt ezen a területen is jelentős lesz a visszaesés.

Az NFI a magyar mozgóképszakma teljes egészéért felelős intézményeként több döntést is hozott annak érdekében, hogy a kialakult és a közeljövőben várható nehézségek miatt a hazai filmipart a lehető legkisebb veszteség érje és folyamatos munkát biztosítson a filmiparban dolgozóknak közölte a Nemzeti Filmintézet szerdán.

Az NFI vezetősége egyeztetést kezdeményezett a magyarországi filmstúdiókkal, hogy felmérje a műtermi kihasználtságok változásait.

A gyártási igazgatóság munkatársai folyamatos kapcsolatban vannak a filmgyártó vállalatokkal annak érdekében, hogy naprakész és pontos információk álljanak rendelkezésre a filmipari munkák alakulásáról és a kialakult helyzetről.

A producerek bevonásával az NFI vezetősége megvizsgálta, hogy miként tudja átütemezni azoknak a gyártás-előkészítéseknek, forgatásoknak és szakmai rendezvényeknek a finanszírozását, amelyeknek a Filmszakmai Döntőbizottság a közelmúltban már megítélt támogatást.

Mintegy 15 támogatási szerződés módosítására került sor a napokban. Ez lehetővé teszi, hogy a támogatásokat az NFI a kialakult helyzetre tekintettel, a fizetési ütemezés felgyorsításával folyósítsa a produkcióknak. Az átütemezésnek köszönhetően a produkciók rögtön indíthatják vagy folytathatják a gyártást, amint újra adottak lesznek a szükséges feltételek.

A februárban kiírt televíziós pályázati eljárásokat illetően már folyamatban van a gyorsított ütemezés kialakítása, ennek lényege, hogy indokolt esetekben a stabil szakmai háttérrel rendelkező projektek az eredeti kiírásban szereplő ütemezéshez képest jóval korábban támogatási forráshoz juthatnak.

A gyorsított eljárásnak köszönhetően a gyártók mielőbb belevághatnak a filmkészítésbe, előkészíthetik a forgatásokat és munkát biztosíthatnak számos szakembernek, amint a körülmények engedik. Az NFI szándéka, hogy a külföldi produkciók meghiúsulása miatt keletkezett filmes kapacitást a veszélyhelyzet feloldása után azonnal leköthessék a magyar produkciók. Az NFI változatlanul végzi feladatait, a pályázatok befogadása és elbírálása is folyamatos, mindemellett további megoldásokon dolgozunk, hogy a szektort a lehető legkisebb veszteség érje

idézi a közlemény Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos szavait.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!