Születésnap

2019.05.08. 14:49

Szalay Károly kilencven esztendős

Monográfiái Karinthyről, Chaplinről, Tatiról, Mikszáthról, a filmburleszkről, a francia és a magyar filmvígjátékról szólnak.

Az Országház Gobelin-termében köszöntötte hétfőn, kilencvenedik születésnapja előestéjén Szalay Károly József Attila-díjas írót, irodalomtörténészt Lezsák Sándor író-költő, az Országgyűlés alelnöke. Az ünnepelt családja és barátai körében megtartott fogadáson a házigazda Lezsák Sándor mellett Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke és Bíró Zoltán, a Retörki főigazgatója méltatta Szalay Károly eddigi életútját – írja a Magyar Hírlap.

Szalay Károly Kecskeméten született 1929. május 7-én. A Pázmány Péter Tudományegyetemem francia-magyar-történelem szakos hallgató volt, majd ezt követően egy csepeli általános iskolában tanított. 1956-1964 között a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője volt, majd 1964-től öt éven át a Magyar Televízióé. 1969-1990 között a Magvető Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott.

Ezt követően pedig az Új Idő Könyvkiadó igazgatója, majd az Új Magyarország humorrovatának szerkesztője volt. 1993-1994 között a Magyar Televízió szórakoztató műsorok stúdióját vezette. Miután nyugdíjba vonult a Baptista Teológiai Akadémia kommunikációs szakán volt tanszékvezető.

Negyven kötete között szatirikus regénytrilógiája szól a Rákosi és a Kádár korszakról, amely még a rendszerváltoztatás előtt majdnem százezer példányban jelent meg.

Pompeji pusztulásáról szóló regényét 11 ezer archeológiai adat alapján írta meg – írja a Prima Primissima .

Továbbá monográfiái Karinthyről, Chaplinről, Tatiról, Mikszáthról, a filmburleszkről, a francia és a magyar filmvígjátékról szólnak. Irodalomtörténeti korszak monográfiát írt a középkori irodalmi és képzőművészeti humorról többek közt és az ősember művészetéről. Történelmi tárgyú vitacikket és pamfletet jelentetett meg könyvalakban. A Magyar Hírmondó művelődéstörténeti sorozata több mint félszáz kötetből áll.

Olyan nívós kitüntetésekben részesült mint a József Attila-díj, az Alternatív Kossuth-díj, Príma-díj, valamint a Magyar Érdemrend középkeresztje csillaggal.

Borítókép: iroszovetseg.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!