haon-sportoldal

2011.10.04. 12:50

DVSC-Fórum: Érdekes meccs az Érd ellen

Az exlokista Bognár Barbara ellenfélként tér vissza a Hódosba szerda délután.

Az exlokista Bognár Barbara ellenfélként tér vissza a Hódosba szerda délután.

Egy téli mérkőzéssel folytatódik a női élvonalbeli kézilabda-bajnokság, mivel a DVSC-Fórum–Érd találkozót eredetileg december 21-én játszották volna, ám a klubvezetők sikeres egyeztetése okán október 5-én, szerdán 18 órától csap össze a két gárda.

A pontvadászatban a Loki neve mellett négy győzelem és egy vereség áll, míg az érdeiek pont ellentétes eredményeket értek el, a Kiskunhalas legyőzése mellett négyszer hagyták el vesztesen a játékteret, a Vác, a Veszprém, az FTC és a Siófok múlta felül Szabó Edina alakulatát.

– Megtévesztő az eredménysora és a helyezése a riválisunknak. Eddig nehéz volt a sorsolásuk, a Fraditól hazai pályán kaptak ki, míg a velük azonos képességűnek mondott csapatokkal idegenben játszottak szoros meccseket, de úgy kaptak ki, hogy általában vezettek a hajráig. Az Érd egy nagyon jó képességű csapat, ami kvalifikált játékosokból áll. Tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy komoly ellenlábast fogadunk, s nem a rossz szériájukat, hanem a játékerejüket kell figyelembe vennünk. Biztos vagyok benne, hogy egy ezer fokon égő, kettőzött bizonyítási vággyal érkező Érdet láthat majd a közönség a Hódosban – elemezte a riválist Köstner Vilmos, a Loki vezetőedzője, aki külön kiemelte az érdi csapatból az átlövőket, Tóth Tímeát és Kovács Annát, az irányító exdebreceni Bognár Barbarát, és a szélsőket, Vincze Melindát és Tamás Krisztinát.

Fontos a kezdés

A Loki a bajnokság legutóbbi fordulójában a Békéscsabát győzte le.

– Az egy jó meccs volt a csapatunk életében, s ami külön öröm volt a számomra, hogy összeállt a védekezésünk, míg támadójátékban főleg a jobb oldalunkkal voltam elégedett. A Békéscsaba elleni meccsből kiindulva a bal oldalunkon, a beálló poszton és a lerohanások hatékonyságán kell javítanunk – vélekedett a debreceni tréner, aki a szerdai feladatokat is ismertette.

– Nagyon nehéz találkozó vár ránk, s azt mondtam a lányoknak, a Békéscsaba ellen nyújtott teljesítmény nem biztos, hogy elegendő lesz az Érd ellen. Nem szabad beleesnünk abba a hibába, amit idén már oly sokszor elkövettünk, éppen ezért figyelnünk kell a kezdésre! Bízom a csapatban, s bízom a győzelemben – zárta a beszélgetést Köstner Vilmos.

HBN-BN


A DVSC-Fórum–Érd bajnoki összecsapást szerdán 18 órától a Hajdú Online  élőben közvetíti.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!