Hajdú-Bihar

2011.09.19. 10:44

Olvasói panasz és a válasz: Nem a vízmű területe

Debrecen - Az Erzsébet utcán, a parkon keresztül vezették ki a szennyvizet.

Debrecen - Az Erzsébet utcán, a parkon keresztül vezették ki a szennyvizet.  Olvasónk szerint nincs rendben, hogy a vízmű beszedi a csatornadíjat, ám az Erzsébet utca 18. számú ház lakóinak panaszát nem hajlandó kivizsgálni és orvosolni. A lakótársak képviseletében mondta el az egyik társasházi tulajdonos, hogy olykor csatornaszag terjeng náluk, s emiatt a vízműhoz fordultak, ám onnan lényegében elutasító válasz érkezett: a házaik körüli hálózat nem a vízmű üzemelteti, a nagy gépeivel egyébként sem dolgozhatna a parkokban – foglalható össze a lényeg.

A Napló érdeklődésére Ányos József, a Debreceni Vízmű Zrt. ügyvezető igazgatója elmagyarázta az okokat. Mint mondta, az említett tulajdonosok problémája nem egyedi, de szerencsére nem is tipikus.

– Az Erzsébet és Salétrom utca közötti házak építésekor a vezetéket nem kötötték közvetlenül az Erzsébet utcai csatornára, hanem a parkon vezették ki arra az útra (nincs neve), ami a 24 emeletes épület mögött található. A parkok alatti rendszer tehet nem más, mint bekötővezeték. Jogilag ugyanolyan, mint ami a családi házak udvara alatt húzódik, vagyis az ingatlantulajdonosok területe. A park pedig a vízmű nagy teljesítményű gépeivel vlóan nem járható. Az olvasónak arra a felvetésére, hogy „ha nem a vízmű feladata a csatorna rendben tartása, akkor miért szedi be a díjat?” Ányos József megjegyezte, hogy ugyanannyi díjat szendnek a Vértesi úti lakostól, mint a Józsaitól, pedig az egyik 500 méterre, a másik pedig 15 kilométerre van a szennyvízteleptől.

Megkérdeztük még a vízmű vezetőjétől, hogy ismeretei szerint körülbelül mennyi pénzzel érdemes a lakóknak belevágni a hiba feltárásába és kijavításába. – Ezt nem lehet megbecsülni – felelte. Szerinte ugyanis valószínűleg csak egy rendes mosatásra van szükség, ami kijöhet néhány tízezer forintból. De előfordulhat, hogy süllyedés, törés, vagy egyéb ok miatt nagyobb bajjal találja szembe magát a kivitelező. Ekkor a javítás anyag- és munkadíja milliós összegű is lehet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!