Hajdú-Bihar

2011.09.19. 19:08

Csőbe húzták volna a zárkatársai Debrecenben

Debrecen - Gyilkosságra való felbújtással vádolták, de össze-vissza vallottak.

Debrecen - Gyilkosságra való felbújtással vádolták, de össze-vissza vallottak.

Jogerősen is felmentette a Debreceni Ítélőtábla Sz. Andrást, akit azzal vádoltak, hogy előzetes letartóztatása idején meg akarta öletni az ellene folyó büntetőeljárás „koronatanúját”. Az 57 éves debreceni férfivel szemben még 2005 elején indult nyomozás, miután a rendőrség meggyanúsította egy asszony megölésével. Februárban előzetesbe került, a megyei börtönben – az Iparkamara utcán – tartották fogva.

A vádirat szerint a rácsok mögött egy zárkatársát megpróbálta rávenni arra, hogy kétmillió forint fejében intézze el a meggyilkolt asszony lányának likvidálását. Ez azért lett volna fontos a számára, mert a fiatal nő a büntetőeljárás során ellene vallott, és Sz. András úgy okoskodott – mondja a vád –, hogy ha a lány eltűnne az útból, a gyanú a sértett Németországban élő élettársára terelődne. A cellatárs azonban elhárította az ajánlatot, és ugyan így tett egy másik rab is 2006 februárjában. Sőt, a vádirat alapján az 1990 óta rokkantnyugdíjas vádlott egy harmadik férfit is megkísértett, igaz, tőle csak azt kérte, hogy nyomozza ki az említett tanú lakhelyét. A zárkatársak később beszámoltak a nyomozó hatóságoknak Sz. András terveiről, ő azonban végig tagadta, hogy ilyen ajánlatokat tett volna.

Ment a szurka-piszka

A megyei bíróság az emberölés előkészületének vádját nem találta megalapozottnak, ugyanis a zárkatársak vallomásai végig következetlenek, egymásnak és más tanúk nyilatkozatainak ellentmondók voltak. Így Sz. Andrást elsőfokon felmentették a bűncselekmény alól, mondván, az kétséget kizáróan nem nyert bizonyítást. Kiderült az is, hogy a rabok közül többen kifejezetten nehezteltek a vádlottra, aki egy alkalommal jelentette a fegyőröknek, hogy meglopták („folyton ment a cukkolás, a szurka-piszka”, fogalmaztak).

A Legfelsőbb Bíróság iránymutatása szerint egyébként a bíróknak a zárkatársi vallomások esetében fokozott körültekintéssel kell eljárniuk, mivel a rabok a különféle előnyök érdekében hajlamosabbak valótlanságokat állítani.

HBN–RaL

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!