Hajdú-Bihar

2011.07.05. 17:42

Minden szabályosan történt

Debrecen - Az agrárcentrum fillérre el tud számolni a 70 millió forint támogatással.

Debrecen - Az agrárcentrum fillérre el tud számolni a 70 millió forint támogatással.

- Az iratok, a beszámolók és a NAV vizsgálata alapján tisztázódott, hogy a Centrum a rendelkezésére bocsátott 70 millió forintot a támogatási szerződés és az irányadó jogszabályok szerint használta fel, mely összhangban van a Centrum által korábban kiadott közleményben foglaltakkal. A támogatást a Centrum olyan Közép-Kelet-Európai oktatási és szaktanácsadási központ létrehozására kapta, mellyel erősítik a regionális szakemberképzést.

Határon átnyúlóan

A centrumelnök hozzátette, hogy az intézmény az utóbbi 10 évben kiemelt programként eredményesen valósít meg határon átnyúló tudományos, oktatási és szaktanácsadási projekteket.

- Ennek előzménye az 1999. november 26.-án Románia kormánya és a Magyar Köztársaság kormánya között létrejött tudományos és technológia együttműködés. Ezután született meg az a javaslat, mely az oktatási és továbbképzési központ helyszínéül Debrecent nevezte meg. A centrum méltán büszke arra, hogy több évtizedes szünet után újra van magyar nyelvű agrármérnök képzés Nagyváradon. A Partiumi Keresztény Egyetemmel való együttműködés eredménye, hogy a képzésben eddig közel 600 fő vett rész. A program további sikerét jelzik az elnyert pályázatok.

Egyedülálló program

Nagy János kijelentette, hogy a Közép-Kelet-Európai térségében egyedülálló szakemberképzés céljából indított regionális együttműködési programot tovább folytatja a centrum, és bízik annak sikerében.

- A terveink szerint ez év őszén ünnepélyes keretek között adjuk át az európai uniós forrásból támogatott új központot, mely helyet ad a határon túli együttműködési programok megvalósításának. A komplexum a centrum által felhalmozott tudást továbbítja a magyar-román határrégióban, segítve a piacképes és hiánypótló ismeretek elsajátítását - tette hozzá a professzor.

HBN


Debrecen, Budapest - Budai Gyula kormánybiztos tudatta, minden szabályos volt - ez összhangban áll a Centrum korábbi közleményével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!