Friss hírek

2010.06.28. 12:00

Gyerektábort gyújtottak fel a szélsőségesek a Gáza-övezetben

<p>Álarcos fegyveresek gyújtottak fel hétfőre virradóra egy ENSZ irányítás alatt álló nyári gyerektábort a Hamász vezette Gáza-övezetben - közölte az ENSZ segélyezési és munkaügyi szervezete (UNRWA), amely szerint ez már a második hasonló eset volt egy hónapon belül. A támadásban senki sem sérült meg.</p>

A nemzetközi szervezet elítélte a támadást, amiért valószínűleg muzulmán szélsőségesek tehetők felelőssé. Ők ugyanis az ehhez hasonló ENSZ-táborokat - ahol az iskolai szünet idején napközben együtt szórakoznak a fiúk és a lányok - a nyugati kultúra szimbólumának tartják, és elítélik.

"Az eset újabb példája a szélsőségesek erősödésének a Gáza-övezetben, és - ha még szükség lenne rá - újabb bizonyítéka annak, hogy mennyire sürgős lenne az itteni körülmények megváltoztatása"- kommentálta a történteket az UNRWA gázai igazgatója, John Ging.

Az ENSZ szóvivője, Adnan Abu Hasna szerint a támadók megkötözték a tábor biztonsági őreit, és ezt követően gyújtották fel a táborban lévő bútorokat és más felszereléseket. A nemzetközi szervezet szerint a tábort rövid időn belül felújítják, és a másik mintegy 1200 nyári táborral együtt folytatják a gázai gyerekek nyári szabadidős tevékenységének a szervezését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!