Friss hírek

2009.11.21. 19:44

Ötnapos hadgyakorlatot tart Irán az atomlétesítményei elleni feltételezett támadás elhárítására

<p>Nagyszabású hadgyakorlatot tartanak vasárnap Irán, hogy felkészüljenek az atomlétesítmények elleni esetleges légitámadásokra.. A szombati hivatalos bejelentés szerint az ötnapos gyakorlaton részt vesz a nagyhatalmú félkatonai szervezet, a Forradalmi Gárda és a reguláris hadsereg.</p>

Ahmed Migani, az iráni légierõ tábornoka azt közölte, hogy a hadgyakorlatot összesen 600 ezer négyzetkilométeres területen tartják Közép-, Nyugat- és Dél-Iránban. A tábornok azt mondta: ezzel üzennek Izraelnek, amely légitámadásokkal fenyegetõzik arra hivatkozva, hogy Irán atomfegyvereket akar elõállítani.

Az iráni légvédelem kulcsfontosságú része lenne a légelhárító orosz rakétarendszer, amit még mindig nem kapott meg az iszlám köztársaság. Migani a hadgyakorlat kapcsán bírálta Moszkvát.. A tábornok azt mondta, hogy az S-300-as típusú rakéták szállítását nem technikai gondok hátráltatják hónapok óta, ahogy az oroszok állítják, a halasztás valódi oka, hogy Izrael nyomást gyakorol Moszkvára.

Mind Izrael, mind az Egyesült Államok ellenezte a Moszkva üzletét, mivel szerintük Irán a nukleáris létesítményei, így a natanzi urániumdúsító körül telepítené a rakétákat. Sem az irzaeli kormány, sem az izraeli hadsereg vezetõi egyelõre nem kommentálták az ötnapos hadgyakorlat szombati bejelentését.

Ezek is érdekelhetik