Friss hírek

2009.04.17. 13:26

Lelőhelyrongálás Győrben

<p>Vizsgálatot rendelt el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a győri Széchenyi tér felújítása kapcsán. A régészek szerint a kivitelezési munkálatok közben a markológépek a tér nagy részén megsemmisítették a középkori és újkori rétegeket. A megbízó önkormányzat azt mondja, hogy a munka megkezdése előtt minden szükséges engedélyt beszereztek, köztük az örökségvédelmi hatóság jogerős engedélyét is. A régészek szerint ők csak a vízvezetékek és tervezett medencék helyének feltárására kaptak felkérést. Az építkezésen azóta előkerült egy 200 darabos vas eszköz készlet és egy egykori pellengér maradványa is.</p>

Soha többé nem derülhet fény arra, hogy mi volt a győri Széchenyi tér helyén néhány évszázaddal ezelőtt - állítja a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyugat-dunántúli irodavezetője. Figler András a Független Hírügynökségnek elmondta: vizsgálatot indított a kivitelezési munkák kapcsán, mert a régészek szerint a markológépek megsemmisítették az Árpád-kori rétegeket a tér háromnegyedén. A szakember azt még nem tudja, hogy ki hibázott, ezért vizsgálják a kivitelező, a megbízó önkormányzat, az előzetes feltárást végző megyei múzeum és az örökségvédelmi hivatal tevékenységét is az ügyben.

Németh Zoltán alpolgármester, a megbízó győri önkormányzat képviseletében a hírügynökségnek elmondta: ő is csak a médiából értesült a vizsgálatról. Szerinte a régészeknek kellő idő állt rendelkezésükre, hogy a szükséges kutatásokat elvégezzék. Legutóbb tavaly folyt feltárás a téren, több hónapon át. Ez 30 millió forintba került. Az önkormányzat minden szükséges engedéllyel rendelkezik a burkolatcseréhez, köztük az örökségvédelmi hatóság jogerős engedélyével is. Ebben az engedélyben nem szerepel egyéb korlátozás, vagy újabb elvégzendő régészeti feltárás. A kiviteli tervek szerint a markolók akár 130 cm-es mélységben is dolgozhatnának, de jelenleg legfeljebb 92 cm-ig ástak le. Az alpolgármester azt is hozzátette, hogy amint a régészek jelezték a problémát, azonnal leállították a felújítást, és lehetővé tették az újabb kutatást. Ez két hete kezdődött és csütörtökig tartott. Az önkormányzatnál azt még egyelőre megbecsülni sem tudják, hogy a kirobbant botrány miatt mennyivel csús! zik az átadási határidő.

Bíró Szilvia az ásatást vezető régész arról tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy a rekonstrukció előtt a Mmegyei Múzeum csak a tervezett vízvezetékek és medencék helyének feltárására kapott felkérést. Ezeket a munkákat el is végezték. A felújítás megkezdésekor szembesültek azzal, hogy a markológépek régészeti szempontból érétkes rétegeket pusztítottak el. A gépek a XIII. századi piac szintjén álltak meg, az ezt követő emlékek megsemmisültek. Felbecsülhetetlen az okozott kár. A kivitelezést azonnal leállították és a maradék terület kutatását megkezdték. Előkerült egy 200 darabos vas eszköz készlet, ami országosan egyedülálló lelet, valamint tér északi részén egy XVIII. századi pellengér maradványa. Ez már megmarad, de bemutatni soha nem fogják. A régész még azt is hozzátette, hogy a kivitelezővel folyamatos az egyeztetés a helyszínen és nagyon jó az együttműködés közöttük.

Győr egyik leghíresebb, központi fekvésű terének felújítása március végén kezdődött el. A kivitelezőnek nagyon szoros határidőt kell betartania, hiszen az eredeti tervek szerint a munkálatok 70%-át a turista szezon kezdete előtt, azaz idén június közepéig be kellene fejezni. A tér 990 millió forintból újul meg teljesen, a beruházás teljes költségét az önkormányzat állja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!