ERDON Országos hírek

2008.07.27. 16:55

Markó: nincs már párbeszéd az MPP-vel

<p>A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) lezárta a párbeszédet a Magyar Polgári Párttal (MPP) a választási együttműködésről - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke szombaton Marosvásárhelyen, az MPP viszont nem ismeri el, hogy elutasította volna a tárgyalópartner ajánlatát, a felek között közvetítő Tőkés László pedig még bízik egy újabb találkozó és az egyezség létrejöttében.</p>

Pénteken  az RMDSZ és az MPP  küldöttségeinek Marosvásárhelyen nem sikerült megállapodniuk abban, hogy közösen szerepeljenek az őszi romániai parlamenti választásokon. Az RMDSZ belső koalíciót ajánlott, amelynek értelmében az MPP a helyhatósági választásokon elért eredmények arányában részesülne a képviselői és szenátori helyekből, jelöltjei az RMDSZ színeiben indulnának, de megőriznék politikai identitásukat.  

Az MPP továbbra is a "választási koalíciót" szorgalmazza, csakhogy az RMDSZ szerint a választási törvény az effajta koalíciók számára nem öt, hanem nyolc százalékos parlamenti küszöböt állapít meg. Az MPP javasolta, hogy forduljanak közösen a romániai állandó választási hatósághoz, és kérjék ki véleményét, hogy a két szervezet alkotta választási szövetségre is érvényes-e az "alternatív" küszöb". Ez azt jelentené, hogy egy koalíció akkor is a bejuthat a parlamentbe, ha megszerez legalább hat képviselői és három szenátori mandátumot.

Tőkés közvetítene

Az MPP részéről jelezték: abban az esetben készek megvizsgálni az RMDSZ-el való együttműködés "egyéb módozatait", ha a választási hatóság kedvezőtlen választ ad az alternatív küszöb érvényességére vonatkozóan. Markó Béla szombati marosvásárhelyi sajtóértekezletén úgy fogalmazott: szerinte az MPP nem adott választ az RMDSZ belső koalícióra vonatkozó javaslatára, ami szerinte annak visszautasítását jelenti. Árus Zsolt, az MPP alelnöke ugyanakkor az MTI-nek cáfolta, hogy pártja elutasította volna az RMDSZ ajánlatát. "Mi azt mondtuk: kérjünk értelmezést az illetékes hatóságtól a törvényről, és amíg az megérkezik, tárgyaljunk tartalmi dolgokról, beszélgessünk, állapodjunk meg" - mondta Árus Zsolt. A felek között továbbra is közvetíteni kívánó Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint azonban feltétlenül szükség van a két szervezet közötti megegyezésre. "Hosszú ideig Markó Béla akadályozta a megegyezést, aki most viszont nyitottságot tanúsít, ezúttal viszont Szász Jenő akadályozza" - mondta Tőkés, kifejezve reményét, hogy az MPP-elnök a jövőben nem lesz már akadálya az egyezségnek. A püspök meghívta hétfőre Nagyváradra az MPP elnökségének tagjait egy megbeszélésre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!