Mi fán terem az egyéni kerületes választási rendszer?

A szavazásra jogosult állampolgároknak a következő kérdésre kell igennel vagy nemmel felelniük: „Egyetért-e azzal, hogy a következő választásoktól kezdődően a képviselőket és szenátorokat egyéni választókerületekben, kétfordulós többségi választási rendszerben válasszák meg?” Összeállításunkban a választási rendszerek szakirodalmának mélyére ástunk és megpróbáltuk összefoglalni azokat a legfontosabb paramétereket, amelyek alapján világos kép alakulhat ki az államfői javaslatról. A modern, képviseleten alapuló demokráciákban a hatalom átruházásának és a politikai vezetők kiválasztásának technikája a választás. A választási eljárások és a szavazatok mandátummá alakítására vonatkozó előírások összessége alkotja a választási rendszert. A választási rendszerek két alapvető típusra oszthatók: többségi és arányos rendszerek. A minket érdeklő többségi rendszer szintén két pilléren, az egyszerű (relatív) és az abszolút többség követelményén nyugszik.

Egyszerű többségű rendszer

A többségi rendszer alapvető jellemzője az egyéni választókerület – egy mandátum elv, vagyis egy választókerületből csakis egy képviselő szerezhet mandátumot. A legrégebbi hagyományokra visszatekintő egyszerű többségű rendszert napjainkban szinte kizárólag csak az angolszász világban alkalmazzák, egyetlen kontinentális európai kivétel Oroszország. A képviselőjelöltek egyéni választókerületekben versengenek, az illető ország területét pedig annyi kerületre osztják, ahány képviselőházi hely van. Törvényileg előírt küszöb nincs, viszont magas a politikai (implicit) küszöb. A versengő jelöltek közül az nyer mandátumot, aki az egyfordulós versenyben a legtöbb szavazatot szerezte. „A győztes mindent visz elvet” (first past the post) alkalmazó országokban akár az is előfordulhat, hogy a választásokon nyertes és az abszolút többséget szerző pártra országosan kevesebben szavaztak, mint a választásokon vesztes fő vetélytársra. (pl. a 2000-es amerikai elnökválasztáson a 49, 82 millió szavazatot begyűjtő George W. Bush lett az államfő, szemben az 50, 16 millió szavazatot szerző Al Gore-ral.) A relatív többségű rendszer mintapéldája az angol választási rendszer, az ún. westminsteri modell.

Abszolút többségű rendszer

Az abszolút többségi rendszer tipikus példája a francia választási rendszer. Ez esetben az a képviselő jut mandátumhoz, akinek sikerült a szavazatok abszolút többségét (50 % +1 szavazatot) elérnie. A legtöbb esetben ez természetesen nem jön össze elsőre, így beiktatnak egy második fordulót, ahová csak a két első helyezett jut vagy azok, akik elértek a szavazatok bizonyos előre meghatározott százalékát. E kétfordulós formula ún. erős változatában a második fordulóban is, ahová csak az első két helyezett jut, abszolút többség szükségeltetik. A két jelöltből adódóan a győztes magától értetődően megszerzi a választókerület szavazatainak abszolút többségét. Példa erre a francia vagy a román elnökválasztás. A kétfordulós szavazás mellett ugyanakkor létezik az alternatív (preferenciális) szavazás formája is, amely esetében a választók nemcsak egy jelöltet választanak, hanem a másodlagos preferenciáikat is kifejezhetik. ( pl. az ausztrál képviselőházi választások)

Előnyök és hátrányok

Az egyéni kerületi rendszerek egyik legnagyobb és legtöbbet vitatott hátránya az, hogy vesztes jelöltekre leadott szavazatok elvesznek, vagyis nagyban sérül az arányosság elve. Az egyfordulós relatív többségű rendszer előnyei, hogy közvetlen kapcsolatot hoz létre a választók és a választott között, garantált a stabil többségű, egypárti kormány (nincs koalíciós kényszer) és mérséklőleg hat a politikai versenyre. Hátránya, hogy aránytalan képviseletet eredményez, a nem területi kisebbségekre diszkriminálóan hat, parlamenti többséget biztosít(hat) a szavazók kisebbsége által támogatott pártnak és arra motiválja a szavazókat, hogy ne kedvenc pártjukra, hanem az esélyesebb pártra voksoljanak.  E rendszer a kispártokat nyilván összefogásra készteti, amiből választási szövetségek majd kétpártrendszer jöhet létre. Ugyan a kétfordulós abszolút többségi rendszer célja, hogy az egyéni kerületekből csak a szavazatok abszolút többségével lehessen mandátumhoz jutni, ez azonban nem minden esetben jelenti azt, hogy a győztes párt az összes szavazó többségének a támogatását maga mögött bírja. E rendszer úgy a kispártok, mind a koalícióképtelen, jelentős szavazóbázissal rendelkező közepes pártok számára is hátrányos. Ebből következően a kedvezményezettek körét a középutas és a koalícióképes pártok alkotják. Ösztönzőleg hat a pártszövetségek megalakulására, ugyanakkor e szövetség tagjai közti versengést sem zárja ki. A politika kétpólusúvá válására ez esetben is nagy az esély, azonban nem szükségszerűen vezet kétpártrendszer kialakulásához.

A népszavazás konzultatív jellegű, vagyis semmilyen jogi következménnyel nem jár a kormányra és/vagy a parlamentre nézve. Ugyanakkor már az államfő asztalán áll és kihirdetésre vár a Pro Democraţia Alapítvány által kidolgozott vegyes, kompenzált egyéni választókerületes rendszerről szóló törvénytervezet, amelyért a kormány is felelősséget vállalt. Az államelnök egyszeri láttamoztatásra visszaküldheti a törvényt a parlamentnek, azonban a felülvizsgálást követően ki kell hirdetnie azt. Amennyiben a referendum pozitív eredménnyel zárul, a kormánynak valószínűleg meg kell fontolnia a törvénytervezet átgondolását, ugyanis nem lenne ildomos számára a nép akaratával való szembeszegülés. Követezésképpen akár a Băsescu féle elképzelés, akár a kormány által benyújtott törvénytervezet alapján születik meg az új választási törvény, egy bizonyos: a romániai magyarság parlamenti képviselete jelentős mértékben csökkeni fog.