Budapest - V. kerület

2011.05.06. 18:10

Demonstráló egyenruhások - rohamrendőrök érkeztek a Kossuth térre - egy embert előállítottak

<p>Pirotechnikai eszköz birtoklása miatt egyik kollégájukat voltak kénytelenek előállítani a rendőrök a Kossuth téren. Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta, az információk egy részét meg tudja erősíteni, egy embert valóban előállítottak, de az érintett személyiségi jogaira tekintettel azt nem árulhatja el, hogy civilről vagy rendőrről van-e szó.</p>

Időközben több busznyi rohamrendőrt vezényeltek a térre, mert több száz demonstráló bement az elkerített parlamenti parkolóba, többen a főlépcsőre is feljutottak. A parancsnok most a szervezőkkel tárgyal, hogy állítsák vissza a rendet.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója ugyanakkor elmondta: a rendőrök pirotechnikai eszköz birtoklása miatt állítottak elő egy XIV. kerületben szolgálatot teljesítő rendőrt, akit az V. kerületi kapitányságra állítottak elő. Úgy tudni, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének pólójában volt.

Mint arról korábban a Független Hírügynökség beszámolt, több száz demonstráló foglalta el a Kossuth téren a virágládákkal és lánckorláttal körbekerített parlamenti parkolót. A tüntetők a lánckorláton átlépve jutottak a lezárt területre, majd leültek a földre. Közben többen zászlókkal a kezükben felmentek a főlépcsőn is, de onnan egy idő után valaki letessékelte őket. A kordonon belülre tűzoltók, vámosok és a büntetés-végrehajtás dolgozói is bementek. A rendőrség ezért több busznyi rohamrendőrt vezényelt a helyszínre, információk szerint a parancsnok a demonstráció szervezőivel tárgyal, hogy állítsák helyre a rendet.

Horvát Katalin Fanni rendőrségi szóvivő ezzel kapcsolatban azt mondta, a rendőrség megítélése szerint a történtek ellenére a rendezvény nem veszítette el békés jellegét, így azt nem kell feloszlatni.

Körülbelül háromezren gyűltek össze péntek délután a Kossuth téren, ahol többi közt korkedvezményes nyugdíjuk tervezett eltörlése ellen demonstrálnak a rendvédelmi dolgozók, és civil szimpatizánsok. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a terveknek megfelelően megérkeztek a Hősök teréről indult autós felvonulás résztvevői is, és csatlakoztak a demonstrációhoz. Azóta a tömeg előtt felszólalt többi közt Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke, a demonstrációs bizottság vezetője, Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének vezetője és Szima Judit a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára.

A demonstrálók a rendezvény kezdete óta több tucat úgynevezett könnygyertyát hoztak működésbe, a minisztérium közelében is többet. Ez a szerkezet is nagy füstöt képez, de a füstbombával ellentétben nem eldobják, hanem a földre helyezik.

-Független Hírügynökség-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!