2017.12.13. 10:18
Tragikus napok a miskolci utakon: négy nap alatt három halálos baleset
Miskolc - A fekete szombatot fekete hétfő és fekete kedd követte a miskolci utakon.
Miskolc - A fekete szombatot fekete hétfő és fekete kedd követte a miskolci utakon.
A december 9-e és 12-e közötti időszakot feketével jegyzik be Miskolc történelemkönyvének közlekedési fejezetébe: a négy nap leforgása alatt hárman haltak meg közúti közlekedési balesetben.
Nem volt idő a reakcióra
A szombati halálos közlekedési baleset a Görgey utcán történt. Egy Nissan személyautó haladt a Corvin utca irányába a zöld jelzésnél a Sportcsarnok előtti gyalogos átkelőhelynél, amikor – tisztázatlan körülmények között – egy férfi az autó elé került. A sofőrnek ideje sem maradt a reakcióra és elgázolta. A szerencsétlenül járt gyalogos azonnal életét vesztette. Az autóban csak a sofőr utazott, ő nem sérült meg. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Bódult állapotban
Alig telt el két nap és jött a folytatás. Hétfőn 17 óra 42 perckor a Szarkahegy utcán egy akkor még ismeretlen típusú személygépkocsi elütött egy 55 éves miskolci férfit. Az akkor még ismeretlen sofőr a balesetet követően a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül távozott. A baleset következtében az elgázolt férfi a helyszínen 18 óra 30 perckor belehalt sérüléseibe.
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei Miskolcon két órán belül azonosították és elfogták a halálos közúti közlekedési balesetet okozó sofőrt és utasát.
A gépjárművet vezető 20 éves miskolci L. Józsefet segítségnyújtás elmulasztása bűntett, járművezetés bódult állapotban bűntett, továbbá kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a rendőrségen, míg utasát, a 19 éves miskolci L. Zsoltot segítségnyújtás elmulasztása- és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. Kiderült az is, hogy bódult állapotban volt a sofőr és utasa is.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden bűnügyi őrizetbe vette a két gyanúsítottat és előterjesztéssel élt az ügyészségen előzetes letartóztatásuk indítványozására.
A zebrán
Bő tizenkét óra telt el a hétfő esti cserbenhagyásos gázolás óta és tovább nőtt a halálos áldozatok száma Miskolc útjain. Kedden, 8 óra 30 perc körül a József Attila út és a Baross Gábor utca kereszteződésében egy kanyarodó, zöld jelzésen áthaladó kamion elsodort egy szabályosan, a gyalogátkelőhelyen áthaladó 80 éves kesznyéteni nőt. A gyalogos az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette. A rendőrség vizsgálja a körülményeket.
[related-post post_id="3707619"]
[related-post post_id="3707410"]
[related-post post_id="3707509"]
[related-post post_id="3705828"]