boon-sportoldal

2016.10.29. 13:24

Jól akar kijönni a periódusokból a Mezőkövesd

Mezőkövesd - Korábban rosszul jött ki a dél-borsodi együttes a meccsek egyes szakaszaiból, de már megfordult a trend.

Mezőkövesd - Korábban rosszul jött ki a dél-borsodi együttes a meccsek egyes szakaszaiból, de már megfordult a trend.

A matyóvárosi stadionban ma 18 órától játsszák a Mezőkövesd Zsóry FC – MTK Budapest mérkőzést. A két tizenhat pontos csap össze az NB I-es bajnokság 14. fordulójában. A hetedik és nyolcadik helyen tanyázó Mezőkövesd Zsóry FC és MTK Budapest között pontszámban és a győzelmek számában sincs különbség, de a kövesdiek gólkülönbsége kettővel jobb a nemrég új stadiont kapott fővárosi csapaténál.

A két gárda első találkozóján Dunaújvárosban Kink góljával sikerült megszereznie a három pontot Pintér Attila csapatának, amelynek most sem lehet más célja, mint a győzelem, ahogyan az előző két bajnokin és a hétközi kupameccsen ez már sikerült.

– Mindig úgy szeretnénk lejönni a pályáról, hogy megtettünk mindent és megnyertük a mérkőzést – közölte Pintér Attila vezetőedző. – Amikor nem jöttek a sikerek, nem kaptunk pontot azért, amit a pályán mutattunk, akkor is tiszta szívvel és teljes odaadással, fegyelmezetten játszottunk. Voltak olyan periódusai a mérkőzéseknek, amelyekből korábban rosszul jöttünk ki. Viszont már összeszokottabbak vagyunk, s az elmúlt találkozókon mi jöttünk ki jól az egyes szituációkból. Remélem, hogy ez így is marad.

Jó játékosaik vannak

A vezetőedző dicsérte játékosait, akik azonosulnak a klubbal, tudják, mit akarnak elérni ebben az évben: bennragadni az élvonalban. A kövesdi tréner az előttük álló feladattal kapcsolatban elárulta: az MTK nagyon összeszokott csapat, hosszú évek óta jó akadémiája van, sok fiatal játékossal rendelkeznek, és építenek rájuk.

– A szezon eleje rosszul indult számukra, de stabilizálódott a helyzetük – folytatta a mezőkövesdi szakmai munka első számú felelőse. – Jól szűkítik le a területeket, abból próbálnak indulni, ha pedig átkerülnek az ellenfél térfelére, odanyomják a másik csapatot. Jó játékosaik vannak, akik meg tudják bontani az ellenfél védelmét, s az oldalról jövő beadásokra Torghelle személyében olyan érkezőjük van, amilyen típusú futballistából kevés akad az élvonalban.

A kövesdiek mestere az elmúlt mérkőzések sikerében a csapatot emelte ki. Mint mondta, Diallo él a bizalommal, örül annak, hogy három gólnál tart. Ehhez kellett a csapat, ugyanúgy Strestík vagy Tujvel is, hogy gólt rúgjanak és ne kapjanak.

– Örülök, hogy a csapat így együtt tud mozogni védekezésben és támadásban is – zárta gondolatait Pintér Attila.

A kövesdiek várható kezdőcsapata: Tujvel – Vági, Hudák, Szeles, Gohér – Egerszegi, Mevoungou – Molnár G., Nicorec, Strestík – Diallo.


NB I, 14. forduló

Október 29., szombat

  • 15.30: Budapest Honvéd – Swietelsky-Haladás
  • 17.30: Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC
  • 17.45: Vasas FC – Videoton FC
  • 18.00: Paksi FC – Újpest FC
  • 18.00: Gyirmót FC – Debreceni VSC
  • 18.00: Mezőkövesd Zsóry FC – MTK Budapest

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!