boon-sportoldal

2011.01.14. 13:21

Begyakorolt szabadrúgás variáció Móron

<p>Válogatott szereplése után Kovács Alízt kérdeztük a hétvégén megrendezett női magyar futsal válogatott mérkőzéseiről.</p>

Csütörtökön utaztatok Budapestre a válogatotthoz két csapattársaddal együtt. Milyenek voltak az edzések?
A válogatottal az MLSZ székháztól indultuk Mórra, ahol csütörtök délután volt az első edzés. Pénteken egy délelőtti és egy délutáni tréninggel készültünk a szombati találkozóra. Az edzéseken főleg a védekezést gyakoroltuk. A tréningek jó hangulatúak voltak sokat segítettek minket a  felkészülésben. 

Szombaton Móron léptél pályára, a szerencse nem állt a mellénk, hiszen az orosz válogatott 4-1 arányban diadalmaskodott a magyarok felett. Hogyan láttad belülről a mérkőzést?
Mindannyian izgatottan vártuk a kezdést. Az első félidőben szerencsénk sem volt, hiszen amíg az oroszok kihasználták lehetőségeiket, addig mi azokat elhibáztuk. A második félidőben jobban sikerült a védekezésünk, nem kaptunk gólt. Az edzéseken begyakorolt szabadrúgás variációt alkalmazva pedig sikerült szépítenünk.

Az egyetlen magyar gólhoz te is hozzájárultál. Felidéznéd a gólpasszodat?
Szekér Anitával szemben szabálytalankodtak az oroszok 10-11 méterre a kaputól. Jávor István edző időt kért, ekkor megbeszéltük, hogy alkalmazzuk az edzéseken gyakorolt szabadrúgás variációt. Én végeztem el a pontrúgást, Szekér Anita pedig a legjobb ütemben érkezve helyezte az erősen belőtt labdát az ellenfél hálójába.
  
Vasárnap újabb mérkőzésed volt Tolnán, ahol ismét megmérkőztetek az oroszokkal. Itt szoros mérkőzésen döntetlent értetek el. Miben volt más a szombati találkozótól?
Az első mérkőzésen hamar jöttek egymás után az orosz gólok, vasárnap szerencsére nem ez történt. Sikerült a második félidőben megfordítani a mérkőzést és nem sok hiányzott ahhoz, hogy Tolnán győzelemmel köszönjük a meg a nézők biztatását.  
-Ráski Gergő-

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!