boon-sportoldal

2008.06.10. 10:44

Sipeki István nem tér vissza Diósgyőrbe

<p>Sipeki István az év elején Görögországba igazolt, ahonnan most hazatért Magyarországra, de nem a DVTK-hoz.</p>

Sipeki István 2004-ben érkezett Diósgyőrbe a siófoki klubbal együtt és 2008 januárjáig szolgálta a klubot. Ekkor a görög harmadik osztályban játszó Panachaiki csapatába igazolt, ahonnan a szezon végeztével hazatért.

Dlusztus Imre, a DVTK ügyvezetője és Sipeki István, felvették egymással a kapcsolatot, az Újpest elleni mérkőzés után személyesen is találkoztak, de megállapodásra nem került sor.

Kedden hivatalos honlapján jelentette be a Paks, hogy három évre leigazolták Sipeki Istvánt. Így a zöld-fehér csapat keretében jelenleg - Buzás Attila és Belényesi Miklós mellett - ő a harmadik labdarúgó, aki egykoron viselte a DVTK szerelését.

Pelecaci és Stanic

Sipeki helyén– Sipeki István előtt akkor sem titkoltuk, hogy azon a poszton,

ahol ő leginkább hasznára lehetne csapatunknak már van két játékosunk, a

román Pelecaci és a szerb Stanic személyében – válaszolta

érdeklődésünkre Dlusztus Imre, aki hozzátette: – A DVTK játékoskeretének

megerősítésére a klub tulajdonosa rendelkezésünkre bocsátott egy bizonyos

keretet, és nekünk ezt a lehető legoptimálisabban kell felhasználnunk, így

elsősorban olyan posztokra keresünk, szerződtetünk játékosokat, ahol a tavaszi

teljesítmények nem voltak meggyőzőek.

  • Névsorolvasás a DVTK-nál
    A téli szünet után nyáron is nagy mozgás várható a DVTK-nál. Kövesse folyamatosan frissülő táblázatunk segítségével az eseményeket!
  • Sipeki István statisztikája
    Sipeki István a 2007-2008-as bajnoki szezonban 14 mérkőzésen 3 gólt szerzett a DVTK színeiben.
  • Sipeki István Görögországba igazolt
    Sipeki István a görög harmadosztályban szereplő Panachaiki együtteséhez igazolt.
  • Dlusztus Imre Sipeki István találkozó
    Dlusztus Imre Sipeki Istvánnal találkozott az Újpest elleni mérkőzést követően.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!