Vegyész: A harmadikban már csak négyet

Kazincbarcika - Nagy fölénnyel nyert a „tartalékos” Vegyész a férfi röplabda Extraligában.

Kazincbarcika - Nagy fölénnyel nyert a „tartalékos” Vegyész a férfi röplabda Extraligában.

A férfi röplabda Extraliga 6. fordulójában vasárnap kora este Vegyész RC Kazincbarcika – Debreceni EAC meccset rendeztek Kazincbarcikán, a Don Bosco Sportközpontban. A két csapat öt héttel ezelőtti fordított párosításban, Debrecenben lejátszott meccsét kevesebb mint egy óra alatt három szettben a barcikai együttes nyerte. Így annak ellenére, hogy VRCK-nál három hiányzó is volt, – Banai és Németh Sz. sérülés miatt, Blázsovics pedig műtétjével összefüggésében nem tudta vállalni a játékot – a hazai pályán játszó bajnoki címvédő volt az összecsapás egyértelmű esélyese. Még azzal együtt is, hogy az alapembernek számító Szabó D., Páez és Vitko nem volt a kezdőben.

Milev nyitásai után

Az első szett elején még olyan eredmény is volt, ami vendég vezetést mutatott (3–4), de aztán kezdett kiegyenesedni a meccs. Visszavette az előnyt a Barcika, és 8–6 után, elsősorban Milev jó nyitásainak köszönhetően meglép­tek. De nem csak a légiós volt eredményes ekkoriban, mert csapattársai jól dolgoztak a hálónál.

Ezt a vendégek időkéréssel próbálták fékezni (13–6). A rövid szünet annyit segített rajtuk, hogy öt pontra feljöttek (14–9), de Gebhardt N. szélső ütéseivel szemben tehetetlenek voltak (18–10). 21–15-nél jött az első hazai csere, Milevet Dudás váltotta, és mivel elkezdett szűkülni a különbség a csapatok között, így Marek edző pauzáért folyamodott (22–18). A visszatérés után centerben Macko vágta a padlóba a labdát, majd a túloldalon kértek szünetet, de ez nem tudta megakadályozni a Toronyai nyitást követő részsikert (25–19).

Gebhardt N. vízfakasztó

Gebhardt N. vízfakasztó bombáival indult a második játsz­ma (2–0), és hamar tisztes előnyre tett szert a VRCK (7–2). A DEAC ezúttal cserékkel próbált visszajönni a meccsbe, (8–5), de Árva villanásai után ettől távolra kerültek (12–6). Az (ütő)erő a VRCK-val volt, a debreceni csapat Toronyai ász nyitása után időkéréssel próbálta megakadályozni a köztes tízet (18–9). Ám Gebhardt N. bombájának nem tudták útját állni. 22–9-nél ismét vendég pauza következett, nem sokkal később pedig újabb barcikai játszmagyőzelem, Toronyai, Gebhardt N. és Árva pontjait követően (25–9).

Lehengerlő

A harmadik szett Toronyai nyitásaival kezdődött, ebből többet is láthattunk egymás után (4–0). A nem az alapcsapattal játszó Vegyész a játék minden elemében jobb volt ellenfelénél, és miközben a debreceniek kezdték elveszíteni a hitüket, a házigazda egyre nagyobb lelkesedéssel játszott. A vendégek 12–2-nél (!) kértek időt, de a Vegyész játékosai ezt követően is hosszú ideig hiba nélkül játszottak (17–2). Aztán egy remek barcikai akció végén pár centi híján ,,vesztettek” pontot, majd 20–3-nál jött a második DEAC időzés. A lehengerlő barcikai játék folytatódott, és az első szettbeli ,,bemelegítés” után a sárga mezes együttes fölényes győzelmet aratott (25–4), 62 perc alatt.

ÉM-BCS


Jegyzőkönyv: Vegyész RC Kazincbarcika – Debreceni EAC 3:0 (19, 9, 4)

Kazincbarcika, 500 néző. V.: Mezei, Vári.

Vegyész RC Kazincbarcika: Juhász P. 7, Toronyai 4, Milev 5, Árva 13, Macko 7, Gebhardt N. 20. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Dudás 1. Vezetőedző: Marek Kardos.

Debreceni EAC: Remete 1, Hubicska 2, Szikszai 5, Magyar 3, Kiss I. 4, Tóth A. 3. Csere: Mészáros (liberó), Ötvös, Chin 2, Kiss D., Pallós 1, Bakács. Vezetőedző: Fodor Antal.

Marek Kardos: – Ezt inkább nem kommentálnám.

Fodor Antal: – Az első számú bajnokesélyesnél is hiányzott egy-két játékos, de nálunk is. Mi a távollévőket jobban megéreztük, a Barcikának a cseresora is sokkal erősebb. Az első szettben még ellenálltunk, jó labdameneteink, megmozdulásaink voltak, de aztán felőröltek minket, és a végén megérdemelten nyertek. Gratulálok a Vegyésznek, sok sikert kívánunk nekik a folytatásra.


[related-post post_id="4149721"]

[related-post post_id="4145437"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!